2013.12.25. Határtalan
Mai műsorunkban ünnepi gondolatokat, karácsonyi visszaemlékezéseket hallanak.
Elsőként hallgassák meg Juhász Andrásnak, a Szeged Kálvin téri református egyházközség lelkészének, majd dr. Puskás Gábor miskolci állatorvosnak gondolatait a Karácsonyról.
Kevesen tudják, hogy az 1940-es években Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerületben diakonisszaképző is működött. Az 1948-as államosításig Borbáth Dániel lelkipásztor-igazgató vezette az intézményt. A szabályzat szerint 18 évüket betöltött lányokat vettek fel, akik később a református kórházban szolgáltak önkéntesen. Ilyen önkéntes szolgálatot vállalt Judit testvér is. A 84 éves szilágyperecsenyi diakonissza Kolozsváron él, nyugdíjazásáig itt tevékenykedett, az onkológiai osztályon fejezte be asszisztensi munkáját. Romániában már csak három diakonissza él, aki ebben az intézményben tanult. Judit testvért a karácsonyokról kérdeztük, hiszen rögtön a második világháború után kezdte a diakonisszaképzőt, így 16 évesen is felvették az intézménybe, mert nagy szükség volt ápolónőkre. A kétéves képzés után kezdte el szolgálatát. Mint kiderül, ma sincs egyedül, aktív öregkort él, és a külföldi diakonisszákkal is tartja a kapcsolatot, idén Brazíliából kapott csomagot, de arra is visszaemlékezik, hogy meghitt karácsonyi ünnepeket tartottak a romániai diakonisszákkal.
Már karácsony előtt megkezdődött az angyaljárás az erdélyi szórványban. Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány ötletét tavaly vitelezték ki először. Vetési László szórványügyi előadó szerint ez a projekt hozzásegíti a szórványban élőket ahhoz, hogy ők is méltóképpen tudják megünnepelni a karácsonyt, olyan településeken, ahol a közösséget már nagyon nehéz összegyűjteni. Ezeken a vidékeken, akár a Mezőségről, akár Dél-Erdélyről beszélünk, a lelkészek azok, akik valamilyen szinten közösséget tudnak teremteni. Kiss Gábor beszélgetett Vetés Lászlóval.
Karácsony ünnepét megünnepelték nagyszüleink és megünneplik majd gyermekeink is. Az ünneplés módja azonban minden esetben más és más. A régi időket a szegényebb, míg napjainkat a gazdag Karácsony jellemzi. Másként ünnepeltek időseink, és másként töltjük az ünnepeket mi is... Vajon a jobb módban eltöltött ünnepek egyenes arányban állnak a lelki növekedéssel és gazdagsággal? Több ma a lelki tartalom, mint a háborút követő időkben volt? A következő percekben a beregszászi református gyülekezet munkatársával és oszlopos tagjával, a 76 éves Rózsika nénivel beszélgetünk, aki ma már egyedülállóként tölti az ünnepeket, még sincs egyedül... A felvételt Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





