2013.12.27. Határtalan

Mai műsorunkban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által a kárpátaljai Sámuel Alapítvány árváinak megsegítésére szervezett gyűjtésről és a Zempléni Református Egyházmegye gyülekezeteiben megvalósult játszóházakról hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Szlovákiai Református Egyház diakóniai központja gyűjtést szervezett a kárpátaljai Sámuel Alapítvány árváinak megsegítésére. A felvidék teljes területéről összegyűjtött cipősdoboznyi ajándékokat Mudi Róbert berzétei lelkipásztor kislányával és gyülekezetük egyik munkatársával hozta el Beregszászba. Fábián Kata felvételén a felvidékiek csapatát és a Sámuel Alapítvány elnökét, Sipos Gézát hallják.

Advent heteiben sok gyülekezet karácsonyváró alkalmat, játszóházat szervezett, amelyen a kézműves foglalkozások mellet természetesen az igei üzenet is elhangzott a gyerekek felé. Így volt ez a felvidéki Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiben is, ahol szinte minden adventi hétvégére jutott egy-egy gyerekprogram. Ezeken nem csak karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat készíthettek a gyerekek, hanem az örömüzenetet is megismerhették. A továbbiakban egy összeállítást hallhatnak a Zempléni Egyházmegyében szervezett játszóházakról. Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Kendi Csaba bacskai, Kiss Miklós örösi, Molnár Éva királyhelmeci lelkészeket, valamint a királyhelmeci játszóházban résztvevő gyerekeket.

A továbbiakban a királyhágó-melléki sándorhomoki gyülekezetet ismerhetik meg egy partiumi összeállításból. Kovács Mátyás Péter lelkipásztort kérdeztük.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...