2013.12.31. Határtalan

Mai műsorunkban kárpátaljai, erdélyi és magyarországi összeállításokat hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Diakónia Keresztyén Alapítvány minden városban más-más területeket fed le. Sepsiszentgyörgyön nappali foglalkoztató központot működtetnek, ahol fogyatékosokkal foglalkoznak. Karácsony előtt Ema Alexa, a Transilvanian Trousers Company (TTC) termelési igazgatónője és Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nadrággyár egy 23 ezer lejes pénzadományt ad át az alapítványnak, melyet papírfeldolgozó gép vásárlására fordítanak. A tervek szerint a készruhagyár a Diakónia védett műhelyében készülő papíráru eladásában is segítséget nyújt majd. Az Írisz ház sorsa azonban most bizonytalan lett, hiszen a kormány csökkentette az állami szubvenciót, emiatt a fogyatékkal élők központja nem biztos, hogy a jövő évben is fenn tudja tartani magát. Az anyagi nehézségek ellenére Makkai Péter lelkipásztor, az otthon igazgatója bizakodó, és bár az első reakciója a düh volt, rájött, hogy ez a probléma meghaladja őt, ezért Isten elé viszi, és az ő kezébe teszi le. December 29-én az Írisz ház támogatói, barátai együtt imádkoztak Sepsiszentgyörgyön. Makkai Péterrel Kiss Gábor beszélgetett.

Tiszafüreden működik a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona, amely nemcsak a környékről, hanem az ország minden tájáról fogad rászorulókat. Görcsös Éva intézményvezetőt először arra kértük, mutassa be a Szivárvány-ház múltját. A riporter Sike Gábor.

A Sion Rádió nyomdokaiba lépve rendezett december 20-án karácsonyi ünnepséggel egybekötött cipősdoboz-akciót a Pulzus Rádió. Kárpátalja földi frekvencián sugárzó rádiója egész napos élő műsorral kedveskedett hallgatóinak. A Beregszász főterén kialakított színpadon Cséke Katalin és Fazekas Attila műsorvezetők köszöntötték a járókelőket, miközben több busz gyűjtötte szorgalmasan Kárpátalja két járásából a cipősdobozokat. A bedobozolt ajándékokkal roskadásig megtelt a rádió stúdiója. A Pulzus Karácsonyról Fábián Kata készített összeállítást.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...