2014.01.22. Határtalan
Mai műsorunkban a híres Kálvin téri református templom felújításának építésvezetőjével hallhatnak beszélgetést.
A budapesti Kálvin téri templom átélte a II. világháborút, 1956-ot és a négyes metró építését. Mindezek kihatottak az épületre - mondja Lichter Tamás építőmérnök, a templom felújítás építésvezetője. A négyes metró Kálvin téri szakaszának építésékor (2007-ben) már megerősítették a templom tornyát. Az építőmérnök szerint, ha ez nem történik meg, akkor a torony akár össze is omolhatott volna. Lichter Tamással Fekete Zsuzsa beszélgetett.
Kántor Csaba egy személyben gyülekezeti lelkipásztor, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese és az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, püspök-helyettese. Sok tevékenysége mellett a legfontosabbnak a lelkipásztori közösség összetartását tartja, és tesz is arról, hogy hitmélyítő alkalmakat szervezzenek. Az egyházmegyének sok a szórványos települése református szempontból, emiatt a lelkipásztorok megélhetése is sokszor veszélybe kerül. Kántor Csaba azt is fontosnak tartja, hogy a lelkipásztorok anyagi stabilitását rendezze, mint mondja, enélkül a lelki egyensúly is megbomolhat. Kiss Gábor beszélget a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperesével.
Évértékelőt kértünk Tóth Annától, a Sepsi Református Egyházmegye Nőszövetségének elnökétől, akivel Huszár Szilamér beszélgetett.
A napokban avatták fel Beregszászban az Élim baba-mama menedékházat. Az otthont holland támogatással a Kelet-Európa Misszió Alapítvány hozta létre a krízishelyzetbe került anyák számára. A következő percekben az otthon megnyitóján készült felvételeket hallanak. A riporter: Fábián Kata.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





