2014.01.24. Határtalan

Mai műsorunkban egy svájci segélyszervezet magyarországi tevékenységére, és az általa kínált pályázati lehetőségre hívjuk fel a hallgatók figyelmét.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A következő percekben egy svájci segélyszervezet magyarországi tevékenységére, és az általa kínált pályázati lehetőségre hívjuk fel a figyelmet. A szervezet egyik vezetője, Matthias Herren a közelmúltban Magyarországra látogatott, akkor készült vele a következő interjú. A riporter Fekete Ágnes.

A múlt hónapban kötött megállapodást a Magyar Református Presbiteri Szövetség és a Vidékfejlesztési Minisztérium. A Dunamelléki Református Egyházkerület Székházában tartott ünnepségen Fekete Ágnes kérdezte a megállapodás részleteiről Szabó István püspököt, Fazekas Sándor minisztert és Szilágyi Sándort, a Presbiteri Szövetség főtitkárát.

Az egyetemes imahét a Krisztus nevéről nevezett keresztyének egységének a felmutatására szolgál - vallja Bancea Gábor, a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai gyülekezet lelkipásztora. Az imahét kezdetén a lelkipásztor gondolatait hallgatjuk meg. A felvételt Huszár Szilamér készítette.

A beregszászi óvodások gyakran élvezhetnék a bábszínház adta örömöket, hiszen a városban több belföldi bábszínház megfordul, csakhogy a magyar gyerekek tetszését nem mindig nyerik el az ukrán nyelvű előadások. Amikor viszont egy magyarországi bábcsoport érkezik az óvodások közé, azt – természetesen – maradéktalanul élvezik. Ezen a gondolaton felbuzdulva a gyermekek szülei és más buzgó önkéntesek elhatározták, hogy megalakítják helyi, magyar nyelvű bábcsoportjukat. Ezen is túllépve, saját meséket dolgoztak fel és aktualizálták a kisgyermekek számára. Kurmay-Ráti Szilviával, a Bagolyvár bábcsoport meseírójával a kárpátaljai magyar nagycsaládos napon, épp fellépésük után beszélgettünk. A mesét Szilvia kisfia, Kornél vázolta. Fábián Kata felvétele következik.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...