2014.01.28. Határtalan
Mai műsorunkban magyarországi, kárpátaljai és Erdélyi hírekkel jelentkezünk.
Idén is a Miskolci Egyetem volt az otthona az Ökumenikus Imahét kiemelt alkalmának, amelyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület szervezett. A díszaulát ezúttal is megtöltötték a hívek. Sike Gábor helyszíni összefoglalója következik.
Az elmúlt héten Kárpátalja-szerte megemlékezések sorozatával méltatták a határon túli magyarság számára is jelentős napot, a magyar kultúra napját. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet minden évben kulturális rendezvénnyel emlékezik meg erről az évfordulóról. Nemzeti imánk születését idén január 23-án méltatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Fábián Kata összeállításában elsőként Orosz Ildikót, a főiskola elnök asszonyát, majd Kudlotyák Krisztinát, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatóját hallják.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztályában Kassay Réka kolozsvári médiakutató tartott előadást Mesehősök és rajzfilmfigurák az elemi iskolás gyerekek életében címmel. A következő interjúban vele beszélgetünk kutatásának érdekességiről, eredményeiről. Szerkesztő: Deák Anita
A következő percekben Keresztúri Sándor Zsolttal, a Szatmári Református Egyházmegye katekétikai előadójával beszélgetünk, aki nem mellesleg hiripi lelkipásztor is. A rádióhallgatók megismerhetnek egy nagy múltú gyülekezetet
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





