2014.02.03. Határtalan

Mai műsorunkban Csicseri Református Egyházközség templomáról és annak megújulásáról hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A kerekestelepi a 3. legnagyobb református gyülekezet Debrecenben. Számtalan segítséget nyújtanak az ott élők számára. Napi 300 Ft-ért ebédet biztosítanak, sőt üzemeltetnek egy nappali pszichiátriai intézményt. A gyülekezetről, a feladataikról, az életükről szól a következő összeállítás. A riporter Papp Beatrix.

Fontos tényező lett Szegedi László brassói esperes életében az autó, ez lett a mozgóiroda, ahol a kőhalmi gyülekezet, a diákotthon, a brassói egyházmegye és az Erdélyi Református Egyházkerület ügyeit intézi. Beszélgetésünk második felében Szegedi László arról beszél, hogy hogyan tud a sok felelősség között mindenre időt találni. Riporter: Kiss Gábor

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ungi egyházmegyéjének egyik gyülekezete a Csicseri Református Egyházközség. A csicseri református közösség tíz évvel ezelőtt kezdte el templomának felújítását, s évről-évre előre haladva, az elmúlt évben érhettek a munkálatok végére, amelynek köszönhetően karácsonykor már a kívül-belül teljesen megújult templomban énekelhették – akár az elmúlt években elvégzett munkálatokra tekintve –, hogy „dicsőség mennyben az Istennek”. A felújításról, a csicseri gyülekezetről Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Molnár Zsolt lelkipásztort.

Az előttünk álló héten, február 3. és 9. között rendezik meg Beregszászban és térségében a II. Magyar Konyha Hete programsorozatot. A hét folyamán a járás nagyobb éttermeiben ezeken a napokon 25-50 %-os árkedvezménnyel kóstolhatják meg a magyar konyha ételeit. A következő beszélgetésben a vendéglők menüajánlatát is hallhatják. Stúdiónk vendége volt Csizmár Sarolta, a Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetség elnöke és Tarpai József, a Beregszászi Turisztikai Információs Központ igazgatója. A felvételt Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...