2014.02.19. Határtalan

Mai műsorunkban az Ungi Református Egyházmegye által alapított Vajáni Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskolában megtartott beiratkozásról hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az ungi egyházmegye által alapított vajáni Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola nyitott napok keretén belül látta vendégül a nagy- és  kiscsoportos óvodásokat, hogy megismerkedjenek azzal az oktatási intézménnyel, ahol majd megkezdhetik az iskolás éveiket. Majd a szülők hozták el az idén hatéves kort elért gyermeküket, hogy beírassák őket az iskolakezdők közé. Felvidéki önkéntes munkatársunk, Kraus Viktor az iskola igazgatójával, Hudák Bálinttal és egy leendő elsős szülőjével beszélgetett.

Határon átnyúló együttműködési program keretében újulhat meg idén a tokaji görögkatolikus, a királyhelmeci római katolikus és a mezővári református templom. A projektnyitó rendezvényen elsőként Pataki Tamást, a projekt vezetőjét kérdezzük. Majd Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a Mezőváriban tervezett munkálatokról beszél. A felvételt Fábián Kata készítette.

„Van egy erős hívó szó, és ez az erdélyiség“ - mondja Papp Attila Zsolt, a napokban beindult Főtér.ro portál főszerkesztője. A Főtér.ro szemleportálnak határozza meg magát, és a szociális háló alakította olvasói magatartáshoz akarnak viszonyulni. Erdélyben ilyenre kevés példa van, így nem kérdéses a portál létjogosultsága. Anyagi hátterét egyelőre egy pályázat fedezi, de a főszerkesztő határozott a tekintetben, hogy nem akarnak elköteleződni semmilyen politikai irányba, így az anyagi háttér további biztosítása még számukra is kérdés. Ugyanakkor tele vannak tervekkel, minél több saját gyártású cikket, videót akarnak megjelentetni, illetve képregényben is gondolkodnak már. 

Néhány nap van hátra a Bórumig, a Kárpát-medencei Református Borászok találkozójáig, amelyet Sárospatakon rendeznek meg most első alkalommal február 22-23-án. A győztes borok egy évig viselhetik a Magyar Református Szeretetszolgálat bora címet. A részletekről a program szervezőjét az Egyháztáji program koordinátorát, Kocsis Attilát, Buzás Bori kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...