2012.12.20. Határtalan

Összeállításunkban hallhatnak arról is, hogy a Barsi Református Egyházmegyében hogyan emlékeztek meg Túrmezei Erzsébet születésének 100. évfordulójára.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

December 15-én negyedik alkalommal került sor az adventi szeretetvendegségre, amelyet a református telefonos szeretetszolgálat szerezett a Dorcas segélyszervezettel közösen. Daray Attilát a Dorcas Aid Szervezet igazgatóját kérdeztük a tevékenységeikről, arról, hogy miként segíthetünk a rászorultakon és milyen módon ünnepli szervezetük a közelgő ünnepeket. Szerkesztő: Csepán Gellért

400 ajándékcsomagot osztott ki december 17-én a Debreceni Nyugdíjas Egyesület karácsonyi ünnepségén Debrecen Város Önkormányzata. A csomagokat vállalkozók felajánlásából állították össze: szaloncukrot, gyümölcsöt, rétest, és fürdőbelépőt kaptak a nyugdíjasok. Az egyesület hagyományos rendezvényén helyi egyházi vezetők is jelen voltak. A lelki és a fizikai ajándék mellett kulturális műsorok tették még hangulatosabbá a nyugdíjasok karácsonyi ünnepségét. Csernáth Erzsébet összeállításában először Galló Józsefné egyesületi tag mesél arról, hogy mit jelent az időseknek a közös ünneplés.

Az idén emlékezünk meg Túrmezei Erzsébet születése 100. évfordulójára. Emlékezni különféleképp lehet, a Barsi Református Egyházmegyében egy szavalóversennyel adóztak a költőnő emlékére A szavalóverseny szervezőjével, Izsmán Jónással, az egyházmegye missziói bizottságának vezetőjével és Vödrös Attillával, a zsűri elnökével felvidéki munkatársunk Ambrus Erika beszélgetett.

December 18-án a kárpátaljai Rákóczi főiskola dísztermében tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a terület egyetlen gyermeklapja, az Irka, mely 2013-ban ünnepli 20 éves fennállását. A karácsonyi történetet Dancs Edina református lelkész mondta el, majd a kárpátaljai magyar drámai színház társulata szórakoztatta a fiatal közönséget.

A sok-sok élménnyel gazdagodott kétszáz óvodás és kisiskolás közül senki sem távozott üres kézzel a találkozóról. Az Irka-csomagban az édességek mellett színes papírkészlet, kifestő és meséskönyv szerepelt. Ez utóbbit a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány jóvoltából vihették haza a gyerekek. Az Irka karácsonyon Tóth István beregszászi főkonzult, Punykó Máriát, az Irka főszerkesztőjét és Dr. Vraukóné Lukács Ilonát, a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány elnökét kérdezte Fábián Katalin.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...