2014.02.21. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók összeállításában ma erdélyi, magyarországi és kárpátaljai híreket hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Korunk Kulcsát, a Korunk szerkesztőségének elismerését András Sándor író és Pomogáts Béla irodalomtörténész vehette át idén, február 18-án a Minerva Művelődési Egyesület székházában. Laudációt mondott Kántor Lajos, a Korunk Baráti Társaság elnöke és Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese. A díjat Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője adta át. Szerk. Deák Anita.

A magyar jégtánc történetének legsikeresebb kettőse Regőczy Krisztina és Sallay András voltak. A mai napig is úgy tartják, hogy 1980-ban a pontozóbírók - politikai okokból - elvették tőlük az olimpiai aranyat: Lake Placid-ben a szovjet kettős végzett az élen, de Sallay András azt mondja, hogy ők hamar túltették magukat a csalódáson. A most 60 éves egykori világbajnok jégtáncossal, Sallay Andrással Fekte Zsuzsa beszélgetett.

Sallay András jégtánc világbajnok azt mondja, hogy minden kűrjük előtt elmondott egy imát. A hit sokat segített a versenyzésben és a hétköznapokban is. Sallay Andrással Fekete Zsuzsa beszélget.

Megtörtént a Magyar Konyha Bereg vidéken nevet viselő fesztivál kiértékelése. A programot február 3. és 9. között rendezték meg Beregszászban és térségében. Ez alatt az idő alatt a Magyar Konyha Hetéhez csatlakozó éttermek és falusi vendégfogadók jelentős árkedvezményt adtak előre meghirdetett, a magyar konyha jellegzetes ételeit magába foglaló menüikre. A programsorozat sikeres volt, a vendéglátók többsége a forgalom növekedéséről számolt be. Fábián Kata összeállításában elsőként Tarpai Józsefet, a Beregszászi Turisztikai Információs Iroda vezetőjét és Csizmár Saroltát, a Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetség elnökét – a Magyar Konyha Hetének elindítóit hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...