2012.12.28. Határtalan
Évzáró estet tartott a Firesz Duna Mente. Hallgassa meg év végén hogyan értékelik az évet.
A Dél-Alföldet népszerűsítő magyar sarok várja a vásárlókat öt szerbia város szupermarketjeiben december végéig. Mint rádiónknak Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője elmondta: a régiót bemutató kiadványokban kiemelt helyet kapott Szeged. A reklámújságban a turisztikai attrakciók mellett a legújabb fejlesztéseket is bemutatják. Martonosi János interjúját halják.
Évzáró estet tartott a Firesz Duna Mente Komáromban a fiatalok, szüleik és hozzátartozóik számára. Bizonyságtételszerű beszámolók hangzottak el az elmúlt év eseményeiről. A beszámolókat tartó fiatalokkal, ill. Süll Tamással, a szervezet vezetőjével Molnár Árpád felvidéki munkatársunk beszélgetett.
Év végéhez közeledve nemcsak a személyes életekben történik meg az a bizonyos számvetés, de mérlegelnek a világi és egyházi szervezetek is. A következő interjúban Gyurkó Miklóst, a Kárpátaljai Református Egyház Presbiteri Szövetségének elnökét kérjük meg, értékelje a szövetség eddigi munkáját és beszéljen a jövőre vonatkozó terveikről. Az interjút Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





