A Pátria rádió Világosság református műsorának március 2-ai ajánlata
A Pátria rádióban március 2-án a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája a tisztátalanság. Szó lesz a dunaszerdahelyi reformátusok hálaadó ünnepségéről és az örösi gyülekezet házastársi csendes napjáról.
Jézus a tisztaságról tanítja a tanítványait, amely szerint az embert tisztátalanná valójában az teszi, ami a szájából kijön. Hogy miért is van ez így, erről szól igehirdetésében Czinkéné Szabó Tímea bátorkeszi lelkipásztor.
Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a dunaszerdahelyi reformátusok, hogy már tizenöt éve saját templomukban szól hozzájuk Isten Igéje. Honnan hová jutottak el és mik a távlati célok - erről szól az az összeállítás, amelyben megszólal Görözdi Zsolt lelkipásztor, Pázmány Péter volt polgármester és Fazekas László püspök.
A Házasság hete programsorozat keretében házastársi csendes napot szervezett az örösi gyülekezet. Az első alkalommal megszervezett nap üzenetéről és jelentőségéről Kiss Miklós lelkipásztor számol be.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Az egyházi műsor hangos ajánlója itt hallgatható meg.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola Rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





