2012.12.31. Határtalan

Hallgassák meg Kárpátalja és az anyaország híreiből készült összeállításunkat!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdetett a tehetségkutató versenyt a Magyar Innovációs Szövetség.  A műszaki, természettudományos, környezetvédelmi, informatikai vagy matematikai témájú pályaművekben a résztvevőknek maguknak kell meg nem oldott kérdéseket, problémákat felvetniük, majd azokra megoldást találniuk. Dr. Antos Lászlót, az Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatóját hallják.

A II. világháború után a keresztény egyházak bűntudatot éreztek amiatt, mert nem tudták megállítani a világégést. A háború után esélyt szerettek volna adni a fiataloknak arra, hogy szebbé, jobbá tegyék a világot. Akkor született meg az az önkéntes mozgalom, mely ma már 13 országban működik Önkéntes Diakóniai Év (Ecumenical Diaconal Year Network) néven. Az EDYN feladatának tekinti, hogy lehetőséget biztosítson fiatalok részére az önkéntes szolgálatra. Hisz ezen keresztül a fiatalok nem csupán hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek, de megismerkedhetnek társadalmunk kihívásaival, más nemzetek kultúrájával, illetve nyelvtudásukat fejleszthetik, vezetői-szervezői készségeiket erősíthetik. Az Önkéntes Diakóniai Év kárpátaljai irodavezetőjét, Knobloch Erzsébetet a 2012-es év eredményeiről kérdeztük. Riporter: Fábián Kata

Az ünnepek egészen másképpen telnek azok számára, akik kórházban töltik azokat. Gecse Attila miskolci kórházlelkésszel Kecskés Ákos beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...