2013.01.02. Határtalan

A festői szépségű Hollóházán szlovák állampolgártok vásárolnak ingatlanokat. Miért van ez így? Hallgassa meg összeállításunkat, és megtudja.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Húsz éves a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség kórusa. A gyülekezeti énekkar ebből az alkalomból koncertet adott december 16-án a Nagytemplomban, ahol nemcsak az énekkar két évtizedes jubileumát ünnepelték meg, hanem megemlékeztek Kodály Zoltánról is, aki 130 éve, december 16-án született. A nagytemplomi kórus volt egyébként az első és egyetlen protestáns kórus, amely a római Szent Péter-bazilikában énekelt. A 20 év során az itthoni vendégszereplések mellett felléptek Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, valamint Ausztriában, Olaszországban, Németországban, Hollandiában és Amerikában is. Vass Sándor karnaggyal Ungvári Judit beszélgetett a nagytemplomi kórus jubileuma kapcsán.

Egyre több szlovák állampolgár vásárol ingatlant Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, elsősorban a Hegyközben. A települések közül az egyik legkedveltebb célpont a festői szépségű Hollóháza.
Kenyherc Gábor maga is egy szlovák állampolgárnak adta el ingatlanját. Mint elmondta, a határon túliak jóval több pénzt áldoznak a megvételre, az együttélés szempontjából pedig semmilyen probléma nincs a hétköznapokban.
Kenyhercz Gábor, Hollóháza
Hollóházán és az egész Hegyközben komoly probléma, hogy a porcelángyárban már csak száz ember kap munkát, így jelentős az elvándorlás a falvakból. Az üresen maradt házakat pedig szlovákok vásárolják fel, akár több millió forinttal is többet adva egy-egy ingatlanért, mint egy hazai vevő.
Angyal László, Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, Hollóháza
A település polgármestere szerint attól nem kell tartani, hogy a mintegy ezerfős Hollóházán az etnikai arányok átforduljanak, hiszen a felvásárlások ellenére is mindössze öt százalék a szlovák állampolgár.
Koleszár Sándor, polgármester, Hollóháza
A település vezetése tehát elsősorban lehetőségként tekint a folyamatra.
Az idő pedig majd eldönti, mennyire jó az egy országnak, ha az ingatlanjait nagyobb tőkeerővel rendelkező külföldi állampolgárok vásárolják fel…

Évről évre vannak olyan fiatalok, akik a szilvesztert rendhagyó módon töltik el, és úgy döntenek, hogy a számtalan szórakozó hely közül egy keresztyén közösséget választanak. A következő percekben a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet által rendezett évzáró alkalomra látogatunk el, ahol Kiss Bertalan KRISZ-titkárral beszélgetünk, majd néhány lelkes fiatal válaszol kérdésünkre. Fábián Kata összeállítását hallják.

Sok fiatal választja a nyelvtanulás azon módját, hogy hosszabb rövidebb ideig külföldre megy dolgozni, azonban az esetek többségében a nyelvtudás megszerzése elmarad – figyelmeztet Bacsa Andrea az egyik hazai nyelviskola ügyvezetője, a külföldi iskolák szakértője. Hogy mire érdemes figyelni ha nyelvtanulás céljával megyünk külföldre? Erre is választ kaphatnak a beszélgetésből, melyet Kecskés Ákos Bacsa Andreával készített.

 

 

 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...