2014.03.05. Határtalan
A Határtalan mai adásában kárpátaljai, magyarországi és erdélyi tudósítóink felvételeit hallhatják.
A kárpátaljai „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2013/2014-es tanévre is meghirdette a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által biztosított támogatással a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését szeretnék elősegíteni. Az ösztöndíjakat ünnepélyes keretek között adták át február 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Beregszászban. A következő összeállításban Váradi Natáliát, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetőjét, Brenzovics Lászlót, az alapítvány elnökét, illetve Nagy Klárát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának referensét hallják. A riporter: Birta Zoltán.
Idén Hetedik alaklommal rendezték meg a debreceni Kölcsey Központban a Református Jótékonysági bált. Az előző éveknek megfelelően ez alkalommal is a határon túli magyarokon segítettek. Ebben az évben az erdélyi Kőhalmi Szórványdiákotthon részesülhetett az adományokból. Bölcskei Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét kérdeztük a református jótékonysági bál részleteiről. A riporter Nemesszeghy Dániel.
Az Erdélyi Református Egyházkerület facebook oldalának március 3-án reggel meglett az 1300-ik követője. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtórefernse új célt tűzött ki. Azt szeretné, hogy május 27-ig 1564 lájkot gyűjtsünk össze, így tisztelegjünk Kálvin János előtt, halálának 440. évfordulóján. Kiss Gáborral, az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóreferensével beszélgettünk munkájáról, a facebook-kampányról és a jövőbeli tervekről. Riporter: Mihály Noémi.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





