2014.03.07. Határtalan
Mai műsorunkban Kun Ferencz történész, a Rákóczi Szövetség alapító tagja, vall önmagáról, Felvidékhez való ragaszkodásáról, a hitéről és a reformátusságáról.
Második alkalommal rendeztek találkozót református méhészek számára a Lévay József Református Gimnáziumban. A szakemberek a gazdaságos és hatékony méhészkedés kérdéseivel foglalkoztak. Erről kérdezzük most Bezzeg László vándorméhészt, a Professzionális Méhészek Egyesületének elnökét. A riporter Kojsza Péter.
Visky Zsolt kolozsvári költő, restaurátor négy hónapos nemzetközi biciklisfutár szolgálatot működtetett, amely alatt egy euróért szállított csomagokat, leveleket Európaszerte. A Gilles the Postman megnevezésű projekt alatt azonban nem csak csomagokat szállított ki, útszéli, elhagyott tárgyakat is gyűjtött, amelyekből nemrég a tranzit.ro-nál egy kiállítás is nyílt az útja jelképeként. Utazásáról és a kiállított tárgyakról Visky Zsolttal Deák Anita beszélget.
Vannak emberek, akiknek tudása előtt kalapot emelünk, szárnyaló gondolataik a magasba emelnek, lényük magával ragad, hűségük, ragaszkodásuk meghat. Hogy miből fakad mindez, arra próbál rávilágítani a beszélgetés egy ilyen emberrel, Kun Ferenczcel, aki önmagáról, Felvidékhez való ragaszkodásáról, a hitéről és a reformátusságáról vall Ambrus Erika felvidéki munkatársunk mikrofonja előtt.
Rahó a Tisza két partján terül el a Kárpátok déli lejtőin, magas hegycsúcsok között egy völgykatlanban a tengerszint felett 430 méterre. Az első írásos emléket létezéséről 1447-ben találjuk. A legenda szerint ezen a tájon gyülekeztek egykor a betyárlegények, itt számolták össze a gazdagoktól elvett kincseket, hogy aztán a szegények között szétosszák azokat. Neve állítólag a szláv eredetű számolni szóból ered. Lakossága 15 ezer fő, ebből 1 100 magyar. A magyarság jelentős része római katolikus. Az egyházközség küzd azért, hogy hívei megőrizzék magyarságukat az egyre inkább elukránosodó közegben. Mikulyák László rahói plébánost, a Felső-Tisza vidéki Esperesi Kerület esperesét kérdeztük. A felvételt Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





