2014.03.12. Határtalan

Kisbáriban egy több száz éves terítő restaurálásra került sor, ami ha nem is egyedinek, de református egyházunkon belül mindenképpen ritka cselekedetnek nevezhető. Erről a restaurálásról, valamint egy új úrasztali terítő készítéséről Tóth Szilviát, a restaurálást kezdeményező helyi lelkésznőt kérdeztük.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az ukrán-magyar határ mellett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdarócon tartotta idei első tanácskozását március 7-én és 8-án a Generális Konvent elnöksége. A Kárpát-medencei református egyházak püspökeit és főgondnokait tömörítő testület nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a kárpátaljai magyar közösséggel. Az egyházi képviselőket mi is megkérdeztük, mit üzennének a kárpátaljai magyaroknak. A következő összeállításban Kató Béla erdélyi, Fazekas László felvidéki és Csűry István királyhágó-melléki református püspök osztja meg velünk gondolatát. A felvételt Fábián Kata készítette.

Petőfi Sándorral közösen hirdet „Az én Európám“ címmel versenyt a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A pályázat célja, hogy a fiatalokat arra ösztönözze, hogy megfogalmazzák, hogy mi az, ami foglalkoztatja őket, és, ahogyan ezt 1848-ban a forradalmárok is tették, 12 pontban kell összefoglalják, hogy mit várnak el az erdélyi társadalomtól és Európától. A pályázatokat március 11-ig lehetett beküldeni 13 óráig, ezután egy megosztás-verseny is indult a facebookon. A pályázati kiírás a www.miert.ro oldalon olvasható. Bár Petőfi Sándort nem sikerült ezúttal a stúdióba behozni, mégis beszámolunk a részletekről, Jakab Adorjánt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesét hallják: Riporter: Kiss Gábor

A felvidéki zempléni egyházmegye gyülekezeteinek nagy részében fontos értéket képviselnek a templomi textíliák, kiváltképpen az úrasztali terítők. Több gyülekezetben a templomhoz való ragaszkodást mind a mai napig egy-egy terítő elkészítésével fejezik ki az áldozatkész hívek. Fontosak a terítők, a garnitúrák, amelyek közül nem csak az újabbakat tartják számon, hanem a régi időkben készülteket is. Ennek ellenére ritka eseménynek tekinthető a kisbári gyülekezetnek az a cselekedete, hogy a több száz éves úrasztali terítőjét restauráltatta, s mellette annak mását is elkészíttette. Tették mindezt azért, hogy a régit megőrizzék, de ugyanakkor annak különleges mintázatát az újban továbbvigyék, és azt használják. A rendkívüli eseményről, a terítőrestaurálásról, valamint a kisbári gyülekezetről Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Tóth Szilvia lelkipásztort.

Varbón, de Edelényben is vendégeskedett a sokak által ismert ROLE zenekar az elmúlt héten. A tagokat a varbói református lelkipásztor: Gere Gábor látta vendégül, de felléptek Edelényben is, a Művelődési Központban, ahol – többek között a – görög katolikus egyház fenntartásában lévő általános iskola tanulói tekinthették meg műsorukat. Az együttes Csíkszeredáról érkezett és bár a progresszív rockzenét képviselik, műsorukban vallási tárgyú zenéket, nagy költők verseinek megzenésített változatát, de musicalt is játszanak. Elsőként az edelényi görög katolikus iskola és óvoda igazgatóját, Bartha Józsefet hallhatják műsorunkban.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...