2014.03.13. Határtalan

Még mindig várják a jelentkezőket a párkeresésében segíteni kívánó májusi berekfürdői „A találkozás” hétvégére. Szeretne többet megtudni erről a rendhagyó rendezvényről? Hallgassa meg mai műsorunkat.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Generális Konvent elnökségének márciusi tanácskozásán kiemelt hangsúlyt kapott a kárpátaljai reformátusokat is érintő ukrajnai helyzet megvitatása. A Kárpát-medencei református egyházak püspökei és főgondnokai nyilatkozatban biztosították a Kárpátalján élő magyar közösséget együttérzésükről és támogatásukról. Gondolataikat megosztották a rádióhallgatókkal is. Bölcskei Gusztáv és Csomós József, a Tiszántúli, illetve Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökei osztják meg velünk gondolataikat.

Varga Zsigmond, a nagyhírű debreceni vallástörténész professzor fiának tiszteletére tartottak emlékülést a Debreceni Református Kollégium dísztermében. A mártírként számon tartott bölcsészdoktori címmel rendelkező egykori fiatal teológus a Bécsi egyetemre kapott ösztöndíjat. Az osztrák fővárosban tanulmányai mellett lelkipásztori szolgálatot is teljesített, egyik igehirdetése után 1944. október 19-én tartóztatta le a Gestapó. Ifj. Varga Zsigmondot, akit később koncentrációs táborba szállítottak, és itt a kegyetlen bánásmód áldozatául esett. Nemesszeghy Dániel összeállítását hallják.

A Yuppi tábor, már csak nevéből is kifolyólag, egy vidám hangulatú, 1-es típusú cukorbetegeknek szánt élménytábor. Az élményt közel 40 önkéntes, és az általuk lebonyolított programok biztosítják a gyerekeknek, akiknek azt akarják megmutatni, hogy a betegségük ellenére is lehet teljes értékű, felszabadult életet élni, talán csak egy kicsit több odafigyelésre van szükség. Idén két tábor is lesz: a kamasz táborra július 12-19. között, míg a kölyök táborra augusztus 9-16 között kerül sor, mindkét tábor helyszíne a Maros megyei Mezősályi. A szülőket pedig biztosíthatjuk arról, hogy nyugodtan elengedhetik a gyerekeiket, hiszen szakorvosok vigyáznak a cukorbeteg gyerekek egészségére, táplálkozására, a részvétel ingyenes. László Zsuzsával, a Yuppi tábor főszervezőjével Kiss Gábor beszélgetett.

Még mindig várják a jelentkezőket a májusi berekfürdői „A TALÁLKOZÁS” hétvégére. Két és fél évvel ezelőtt jött létre a 100 szingli blog azzal a céllal, hogy segítse a párkeresésben azokat a keresztyéneket, akik elkötelezettek Isten mellett. A blog résztvevői az internetes kapcsolatteremtés után most személyesen is találkozhatnak egymással – mondta el Kis Ábel Lukács lelkipásztor, a blog szerkesztője.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...