A Pátria rádió Világosság református műsorának március 16-ai ajánlata

A Pátria rádióban március 16-án a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája a böjt. Szó lesz az elhivatottságról és bemutatásra kerül a tornaljai gyülekezet.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

János tanítványi és a farizeusok megtartották a böjtöt, de Jézus tanítványai nem. Megkérdezték tőle, hogy ők miért nem böjtölnek? Jézus válasza kiderül Szabó Sarolta nagykeszi lelkipásztor idehirdetéséből, de az is, hogy miért kell böjtölnünk, mi a böjt célja és haszna.

A Gyermekmisszió és a Vasárnapi Iskolai Szövetség közös szervezésében gyermekekkel foglalkozó tanítók találkozójára kerül sor február 22-én a dunaszerdahelyi református templomban. Előadás hangzott el többek között a gyermekek közötti szolgálatra való elhívatottságról. Ennek kapcsán kérdezzük Csikós Mihályt, a magyarországi Vasárnapi Iskolai Szövetség területi munkatársát.

Közigazgatásilag Tornaljához tartozik Beje, Sajókirályi és Sajószárnya. A 2011-es adatok szerint 7509 lakosából 1054-en vallották magukat reformátusnak. Beje bár része Tornalja városának, de egyházilag nem ehhez a gyülekezethez tartozik. De kikből is áll így a tornaljai gyülekezet, amely szórványaival együtt 750 református tart számon. Ez kiderül a Fazekas Ágnes lelkipásztorral készült beszélgetésből.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...