2014.03.17. Határtalan

A komáromi református gyülekezet evangelizációs hetet tartott március 5. és 8. között. Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Fejér Zoltán lelkipásztorral, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóhelyettesével, vezető vallástanárával aki „Többet Istenből” címmel meghirdetett evangelizációs alkalmakon igével szolgált.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központot 2000-ben hozta létre a Svájci Evangélikus Egyházak Segélyszervezete, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és ukrajnai magánszemélyek. Az alapítás célja szociális, oktatási, ismeretterjesztő és humanitárius programok végrehajtása volt, amelyek elsősorban a hátrányos helyzetben lévő felnőttek munkavállalási esélyeinek javítására irányultak. A programok az évek során kibővültek a hátrányos helyzeti gyermekekkel való foglalkozásokra, melyek közül kettőt: a foglalkoztatót és a tanodaprogramot ismerhetik meg a következő beszélgetésből. Birta Zoltán Gerevich Jánost, az Advance központ igazgatóját kérdezte.

Sikerült felújítani a református templomot a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Uzon településen. Ungvári Barna András lelkipásztorral Huszár Szilamér beszélgetett.

A komáromi református gyülekezet evangelizációs hetet tartott március 5. és 8. között. A „Többet Istenből” címmel meghirdetett istentiszteleti alkalmakon Fejér Zoltán lelkipásztor, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóhelyettese, vezető vallástanára szolgált igehirdetéssel.  Képletes utazásra invitálta a komáromi gyülekezetet: a bibliai zsidó nép szent sátrának bemutatásán keresztül arról beszélt, az ember hogyan felelhet Isten hívó szavára és miképp juthat Teremtőjéhez közelebb, eljutva így a szent sátor bejáratától annak legbelsőbb részébe, a szentek szentjébe. Az evangelizációs alkalmak fontosságáról és a böjtről kérdezte őt felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár Árpád.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház csütörtöki sajtótájékoztatóján legújabb bemutatójukkal ismerkedhettünk meg, az Ivanovék karácsonyával, amelyet Alexandr Ivanovics Vvegyenszkij, az orosz abszurd egyik megteremtője írt. A dráma a szabadkai Urbán András rendezésében kerül színpadra. A dramaturg Gyarmati Kata, zeneszerző pedig Antal Attila. Az előadásról Urbán András rendezőt, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatóját kérdeztük. Szerk. Deák Anita

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...