2014.03.20. Határtalan

2014. március 21., péntek

Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Csáky Pállal arról, hogy 166 év múltán is miért fontos nekünk március 15.-e, és mit jelent a mának ez az ünnep.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nyitottá akarják tenni a presbiteri továbbképző alkalmakat a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközségben. Ezért egy olyan beszélgetés-sorozatot hirdettek meg, mely során a reformátusság alapvető kérdéseit akarják végigbeszélni. Erről szól a cím is, vajon tényleg kálvinista a református? Tényleg ismerjük a református vallás alapjait? Az első alkalmon, március 17-én, dr. Juhász Tamás nyugalmazott teológiai tanár beszélt arról, hogy Kálvin hogyan olvasta a Bibliát, de a beszélgetés során arról is szó esett, hogy kinek van családi Bibliája, hogyan lehet a Bibliát a fiatalok számára elérhetővé, vonzóvá tenni. A beszélgetés-sorozatról Kiss Gábor kérdezte Adorjáni Lászlót, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorát.

Egyre több teológushallgató tanul valamilyen hangszeren játszani. A leendő lelkipásztorok úgy gondolják, hogy később, lelkészi munkájuk során hasznát veszik majd ennek a tudománynak a gyülekezetükben. A következő beszélgetés egy olyan teológus hallgatóval készült, aki orgonálni tanul, sőt kántorként már részt vesz az istentiszteleteken. A riporter Papp Beatrix.

1848. március 15-re sok helyütt megemlékeztek a Felvidéken. Zalabán, ebben a 180 lelkes faluban a megemlékezésen, Csáky Pállal, az MKP volt elnökével, európai parlamenti képviselőjelöltjével beszélgetett az ünnep, a megemlékezés fontosságáról felvidéki munkatársunk, Ambrus Erika

Beregszászban március 15-én a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet meghívására többen kilátogattak a katolikus temetőbe, ahol Beregszászért Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával emlékművet állított annak a tizenhét egykori beregszászi honvédnek, akik nevét néhai Bagu Balázsnak sikerült felkutatnia, de akiknek nyughelye már nem található a sírkertben. Fábián Kata felvételén elsőként Zubánics Lászlót, a KMMI elnökét hallják, aki a korabeli történéseket eleveníti fel. Ezt követően Dalmay Árpádot, a Beregszászért Alapítvány elnökét kérdezzük.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...