2013.01.07. Határtalan

Összeállításunkban a Kárpát-medencei Református Rádiók közül Kárpátalja és az anyaország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Hiánypótló kiadványt hozott létre a debreceni református egyházmegye. A közelmúltban megjelent könyvben az egyházmegye mind a 36 gyülekezete szerepel, bár a templomok száma ennél több. A kiadványról és a gyülekezetek sorsáról Buzás Bori Vad Zsigmond esperessel beszélgetett.

A református gyülekezetekben mindig fontos szerepet játszott a közös éneklés. Ennek szeretete eredményezi, hogy a gyülekezetekben énekkarok alakuljanak ki. Az éneknek ebben az esetben is az a feladata, hogy dallamával és szövegével mindig Istenre irányítsa a figyelmet, s alkalomról alkalomra üzenetet közvetítsen az énekesek és a hallgatók felé egyaránt. A szürtei református gyülekezet énekkarát ismerhetik meg Fülöpné Kiss Ibolya kórusvezető bemutatásán keresztül.

Februárban lesz két éve, hogy megnyitotta kapuit a családi napközi Szendrőben. Itt bölcsődés és óvodás korú gyermekek számára biztosítanak egész napos felügyeletet. 2011 decemberétől Szendrőládon is működik ilyen intézmény. Itt iskolás korú cigánygyerekeknek szerveznek délutáni foglalkozásokat. A fenntartó szendrői református egyházközség lelkipásztora, Benke András elmondta: a szeptemberben kezdődő tanévben szeretnék újraindítani a református általános iskolát is a településen. Tóth Éva összeállításában elsőként a gyerekektől érdeklődött arról, hogyan érzik magukat és mivel töltik a délutánokat a szendrőládi családi napköziben.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...