2013.01.11. Határtalan
A Pólyán-Szolnocska-i leányegyházközség felújítási munkálatairól, gyülekezeti házának kialakításáról hallhatnak összeállításunkban.
Továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését a nyári, mezőtúri Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó szervezői. Az önkéntesek választható feladatairól a rendezvény koordinátorát, Valla Gábort kérdezte Csernáth Erzsébet. A Kárpátaljai Református Egyház 2013-ban is meghirdette a Komjáti Benedek-díjat.
A KRE Zsinata 2010-ben alapította meg a sajtódíjat. Ebben az elismerésben az az újságíró részesül, akinek az eltelt esztendő folyamán magas szakmai színvonalon elkészített írásaival, film- és hanganyagával a leghitelesebben sikerült bemutatnia a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteinek életét, céljait, törekvéseit. Munkájával hozzájárult azon kezdeményezések népszerűsítéséhez, melyek révén mélyül közösségeink hitélete, széles körben ismertté válik az a karitatív munka, melynek köszönhetően igen sok rászoruló részesül segítségben. A díjról Zán Fábián Sándor püspököt, valamint Vári Fábián László költőt, a Komjáti díj kuratóriumának tagját kérdezzük, majd az első ízben átadott díj tulajdonosával, Kovácsné Marton Erzsébettel, a Küldetés havilap főszerkesztőjével, illetve a Kárpátinfo hetilap felelős szerkesztőjével beszélgetünk. Az összeállítást Fábián Kata készítette.
A felvidéki Zempléni Református Egyházmegyében található királyhelmeci anyaegyházközséghez tartozik a pólyáni leányegyházközség, amelyhez egy szórványgyülekezet, Szolnocska tartozik. A pólyáni reformátusok a gyülekezet kis lélekszáma és a régióra jellemző nagy munkanélküliség ellenére is egy gyülekezeti házat álmodtak meg és az egykori kántortanító lakás gyülekezeti célokra történő átalakításához fogtak. Az elmúlt éven elkezdett, a gyülekezet szempontjából nagymértékű felújításról Kocsis Géza gondnokot felvidéki munkatársunk Molnár István kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





