2013.01.16. Határtalan

Összeállításunkban első kézből hallhat a Kassára tervezett Református fesztiválról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A szegedi jogi karon még reménykednek benne, hogy a hallgatói nyomás miatt lesznek államilag finanszírozott férőhelyek a következő tanévben. Mint rádiónknakSzabó Imredékán elmondta: nem tartanak tőle, hogy csökken az érdeklődés a képzések iránt, hiszen az intézményben olyan diplomát kapnak az egyetemisták, amellyel csaknem száz százalékuk három hónapon belül el tudnak helyezkedni. Emellett, ha mégsem változik a helyzet, akkor is 40 diáknak tudnak ingyenes oktatást biztosítani belső ösztöndíjak, és külső támogatások révén. Martonosi János interjúját hallják.

A franciaországi Marseille mellett 2013-ban Kassa is Európa kulturális fővárosa, melynek keretén belül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is szeretné prezentálni magát egy három napos Református Fesztivállal. Az előzetes tervekről felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya a projekt koordinátorával Géresi Róbert püspök-helyettessel beszélget.

Nem volt zökkenőmentes a délvidéki reformátusok püspökválasztásának hajrára. A január 12-ei borítékbontás és szavazatszámlálás a körülményeskedéstől sem volt mentes. A választási bizottság üléséről kizárták ugyan a sajtó képviselőit, de rádiónk a gyülekezeti küldöttektől megtudta, hogy 23-14 arányban Halász Béla hertelendyfalvi lelkipásztort választották meg az Szerbiai Keresztyén Református Egyház új püspökének Orosz Attila bácskai esperessel szemben. Az eredmény még nem jogerős, január 28-áig lehet fellebbezést benyújtani. Az eredményhirdetés után Halász Béla azt mondta, korábban megfenyegették, hogy lépjen vissza a jelöltségből. Helyszíni riportunkat hallják a délvidéki Bácsfeketehegyről. Készítette: Hegedűs Márk

A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja 1995-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy közreműködjön a külföldről érkező segélyszállítmányok fogadásában és szétosztásában, elősegítse a kárpátaljai református gyülekezetek egymás közötti, illetve a külhoni gyülekezettel való kapcsolattartását. E feladatok köre az eltelt évek során egyre bővült, és számos irányban fejlődött. A diakónia osztály tevékenységét a kezdetektől fogva Nagy Béla, a KRE főgondnoka irányítja. A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjának 2012-es tevékenységéről Nagy Béla főgondnok, a központ vezetője beszélt rádiónknak. Az interjút Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...