A Pátria rádió Világosság református műsorának április 27-ei ajánlata
A Pátria rádióban április 27-én a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája a pogány asszony hite. Szó lesz a tanyi gyülekezeti ház átadásáról, valamint a felsővályi erődtemplomon tetőszerkezetén végzett munkálatokról.
Jézus elutasítja a pogány asszony kérését, de végül a hite meggyőzi őt. Ennek üzenetéről szól a hallgatókhoz Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztor.
Húsvétvasárnap, április 20-án Tanyon ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének kilenc év munkájának eredményét, a református egyházközség gyülekezeti házát. Az épületet – hálaként a holland segítségnyújtásért – de Ruyter admirálisról nevezték el. A gyülekezeti ház első része idősek napközi otthonaként szolgálna, a hátsó részében pedig egy munkaterápiás napközis műhelyt terveznek az egészségkárosodottak számára, a tetőtérben pedig vendégszobákat alakítottak ki. A gyülekezeti ház kapcsán kérdezzük Csík György lelkipásztort és Fazekas László püspököt.
Megújult a 11. században épült felsővályi erődtemplom tetőszerkezete. A munkálatokkal járó költségeket és a szakembereket is a Teleki László Alapítvány biztosította. A részletekről Szarvas László lelkipásztor ad tájékoztatást.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





