2014.04.24. Határtalan

A magyar kormány segítségének köszönhetően újítják fel a Csallóköz legrégebbi egyházi épületét, a somorjai református templomot. Mai műsorunkban György András, a somorjai református gyülekezet lelkipásztora nyilatkozik.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Őszre elkészülhet a Szeged-Honvéd téri gyülekezet Missziós háza. A Kárász utcai épületet a rendszerváltás után kapták vissza, igen leromlott állapotban. A teljes felújítás még mindig várat magára: eddig a hivatal és egy közösségi terem készült el, míg a következő befejezés előtt álló épületrész a lelkészlakás. Ennek befejezéséhez még 9-10 millió forintra lenne szükség. Hegedűs Márk összeállításában elsőként Kereskényi Sándort, a Szeged-Honvéd tér Református Gyülekezet lelkipásztorát hallják.

A Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért (KOEN) Alapítvány munkatársai a napokban tartják meg bemutató programjukat Kárpátalja-szerte. A bemutatókon a KOEN szerbiai Munkacsoportja által készített, az alapítvány 2014. évi Vakációs Bibliahetének programját ismertetik meg a hitoktatókkal, pedagógusokkal. Ezúttal Aly Jurjenssel, a KOEN alapítvány elnökével beszélgettünk.

A magyar kormány segítségének köszönhetően újítják fel a Csallóköz legrégebbi egyházi épületét, a somorjai református templomot. Erre idén májustól az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott, mintegy 200 ezer eurós, azaz nagyjából 60 millió forintos anyagi segítségnek köszönhetően kerül sor. György András, a somorjai református gyülekezet lelkipásztora nyilatkozott rádiónknak. A riporter Beély Katalin.

Idén már 6. alkalommal szervezik meg a Killyéni Péter emléknapot és emlékversenyt. Az emléknapot április 25-re, az atlétika emlékversenyt pedig április 26-ra időzítették. Az esemény pénteken, 2014. április 25-én, 16 óra 30 perckor koszorúzással kezdődik a Házsongárdi temetőben. Ezt követően 18 órától kerül sor az emléknap ünnepélyes megnyitójára, majd "A régi kolozsvári fatribünös stadion sorsa" című kerekasztal-beszélgetésre. Killyéni András az emlékverseny létrejöttének történetét ismerteti a rádióhallgatókkal.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...