2014.04.25. Határtalan
Mai műsorunkban megszólalnak a Zempléni Református Egyházmegye április 12-én tartott bibliaismereti vetélkedő szervezői és résztvevői.
Kárpátaljáról érkező gyermekeket nyaraltatnak idén nyáron is a Szeged-Honvéd téri gyülekezet tagjainál. Mint rádiónknak Kereskényiné Nemes Lívia, a közösség lelkésze elmondta: a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás után döntöttek úgy, hogy egy elcsatolt területről látnak vendégül gyermekeket. A fiatalokat családoknál helyezik el, és az egy hét alatt megmutatják nekik Szegedet, Mórahalmot és eljutnak Ópusztaszerre is. Hegedűs Márk riportját hallják.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy szabad-e vetélkedés tárgyává tenni a Szentírást és annak történeteit, de az igenlő válaszadás mellett szól talán az az érv, hogy a bibliaismereti vetélkedőre való felkészülés során az elsődleges cél nem a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokára való felállás, hanem megváltó Istenünk igéjének még jobb megismerése és megértése. Ez volt a cél április 12-én Királyhelmecen is, ahol a zempléni egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjére került sor. A gyermekeknek készített vetélkedőről Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Molnár Éva királyhelmeci lelkipásztort, a vetélkedő egyik szervezőjét, Kendi Henrietta lelkipásztort, a bacskai, bélyi és leleszi gyerekek felkészítőjét, valamint a vetélkedőn részt vevő gyerekeket.
Szeptember óta van újra helyben lakó lelkésze Székkutasnak. Vladár Sándor az elmúlt hónapokban számos helyi szervezettel épített ki kapcsolatot, azt vallja, ez a magvetés része. Így a helyi népdalkörrel, egy veterán autós-motoros egyesülettel és íjászokkal is kapcsolatban állnak. A településen egyelőre még nincs kötelezően választható hitoktatás a közoktatás keretében, de szeptembertől már Székkutason is elindulnak a református hittanórák az iskolában. A lelkész már gyűjti a jövőbeli tanítványait. Székkutasról és a hitoktatásról Vladár Sándor református lelkészt hallják. A riporter Hegedűs Márk.
Hálaadó istentisztelet keretében köszöni meg Vasárnap, április 27-én a Ludas-telepi gyülekezet, hogy felújították a templomot és a parókiát. A templomot a 80-as években építették, engedély nélkül, ezzel az akkori lelkész a börtönt is kockáztatta. Katona Sándor lelkipásztor a kommunista hatalommal dacolva húzta fel a templomot, amely ma az 550 lelkes gyülekezetnek az otthona, ugyan börtönbe nem zárták, csak megbüntették a gyülekezetet, és most ennek a büntetésnek köszönhetően tudták telekelni a templomot, mondta el Kali Barna Szabolcs, a Ludas-telepi egyházközség lelkipásztora. Marosludason jelenleg két gyülekezet van. Kali Barna Szabolccsal Kiss Gábor beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





