2014.04.28. Határtalan
Mai műsorunkban a tornaljai gyülekezetről és a hozzá tartozó szórványgyülekezetről, a szolgálatokról és a hívek hitbeli megerősödésére érdekében tett célkitűzésekről hallhatnak beszélgetést Fazekas Ágnes tornaljai lelkipásztorral.
Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett klinikai szakpszichológus és Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök vállalta a 2014-es Szeretethíd – Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok fővédnöki tisztségét. Bagdy Emőke elmondta, nem egy szimbolikus jelentőségű pozícióról van szó számára, hanem tevőleges részvételről a szolgálatban.
A Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért (KOEN) Alapítvány munkatársai április 22. és 25. között bemutató napokat tartottak Kárpátalján: az Ung megyei Eszenyeben, Beregszászban és a máramaros-ugocsai Tivadarfalván. A bemutatókon a KOEN délvidéki Munkacsoportja által készített, az alapítvány 2014. évi Vakációs Bibliahetének Válaszút név alatt futó programját ismertették meg a hitoktatókkal, pedagógusokkal. A Vakációs Bibliahét Kárpátalján és a Kárpát-medence számos gyülekezetében napközis tábor formájában valósul meg a nyár folyamán, s jó alkalomként szolgál arra, hogy a gyermekek játékos formában találkozzanak az Evangéliummal. Tóth Lászlóval, a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottságának vezetőjével Birta Zoltán beszélgetett.
Tornalja a Sajó-völgyében fekszik a Túróc- patak torkolatának közelében, közigazgatásilag Beje, Sajókirályi és Sajószárnya tartozik hozzá. A 2011-es adatok szerint 7509 lakosból 4331-en magyar nemzetiségűnek, reformátusnak pedig 1054-en vallották magukat. Beje bár része Tornalja városának, egyházilag nem a tornaljai gyülekezethez tartozik, mert a szkárosi lelkipásztor szolgálja be. Így egy kicsit nehéz is meghatározni, hogy kikből is áll a tornaljai gyülekezet, amely szórványaival együtt 750 református tart számon. A gyülekezet lelkipásztora Fazekas Ágnes, aki már 25 éve áll az egyházközség élén. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett vele.
Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok című könyvét mutatták be szerda délután a kolozsvári Minerva Egyesület Pincegalériájában. A könyvet Papp Attila Zsolt méltatta, majd a szerzővel és a könyv illusztrátorával, Jánosi Andreával beszélgetett. A könyvbemutató követően Mihály Noémi faggatta Szántai Jánost.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





