2014.05.01. Határtalan

A Határtalan mai műsorában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi eseményekről számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ünnepi istentiszteleten iktatták be hivatalába Penyige református lelkipásztorát. Zsoldos Barnabás összeállításában elsőként Egressy Lászlónét, a beiktatott lelkészt hallják.

Az Ungvári Református Gyülekezet idén 13. alkalommal szervezte meg a Református Énekkarok Találkozóját. Az ukrajnai zavargások ellenére Kárpátalján 27 kórus vett részt a találkozón, hogy énekével az Istent magasztalja, és a segítséget is Tőle kérje. Az alkalom hagyományosan a Kárpátaljai Református Egyház püspökének igehirdetésével kezdődött. Ebben Zán Fábián Sándor több tálentumos embereknek nevezte a kárpátaljaiakat, akiket Isten sok mindennel megajándékozott. Ilyen ajándék például a hallás és az énekhang is, vagy az a lelkület, amivel felismerjük a szépet, és gyönyörködni tudunk benne. Az az ember, aki tudatában van ezeknek az ajándékoknak, boldog tud lenni, és másokat is boldoggá tud tenni, mondta a püspök. A következő összeállításban elsőként Zán Fábián Sándor püspök mondja el gondolatait a kórustalálkozóról. Részletet a bulcsúi, a nagydobronyi és a ráti református kórusok fellépéséből hallanak. riporter: Fábián Kata.

Az Agnus Rádió és az Erdélyi Református Egyházkerület egy új rendezvénysorozatot indít útjára, jelentette be kedden egy közös sajtótájékoztató keretében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Kiss Gábor az Agnus Rádió főszerkesztője. A rendezvények célja, hogy megmutassa, hogy a reformátor munkája, mondanivalója ma is bír aktualitással. Kiss Gábor az Agnus Rádió főszerkesztője beszél a rendezvények mibenlétéről. Az Agnus Rádió és az Erdélyi Református Egyházkerület egy új rendezvénysorozatot indít útjára. A programot Kiss Gábor mutatta be. A sajtótájékoztató után Ősz Sándor Előd egyházkerületi levéltáros mesélt Kálvin János Erdélyhez való viszonyulásáról. A riporter: Szegedi Csaba.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...