2014.05.02. Határtalan

Együtt lenni, örülni, egymás hite által megerősödni, közösséget építeni – ezt és még ennél sokkal többet jelent a második alkalommal megrendezésre kerülő egyházmegyei majális, melynek fontosságáról és magáról a programról Kassai Gyula lévai lelkész beszél mai műsorunkban.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Dolgok odaát címmel nyílt meg április 29-én Kolozsváron a Korunk Stúdiógalériában Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor egyéni tárlata. A megnyitón alkotásait Szántai János író méltatta. A következő percekben Jánosi Andreával Deák Anita beszélget.

Az idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a barsi egyházmegyében a Czeglédi Péter Napok. Ennek fő rendezvénye az egyházmegyei majális, amelyről ízelítő, kedvcsinálóként számol be a főrendező, Kassai Gyula lévai lelkipásztor Ambrus Erika, felvidéki munkatársunk mikrofonja előtt

A magyar kultúra szép számmal tartogat számunkra olyan egyéniségeket, akik sorsukat példaként és üzenetként élték meg. Benedek Elek életével mintha megmintázta volna a magyar író sorsát. Megtanult küzdeni, és aztán elengedni. Reformátusságáról, hitéről Perjámosi Sándor művelődéstörténésszel, egyik kutatójával Fekete Ágnes beszélgetett.

A bennfenteseken kívül kevesen tudják, hogy a világ különböző tájain élő méhek közül munkabírásával, szorgalmával és nem utolsósorban kezelhetőségével tűnik ki a kárpáti méh. Ezeket az előnyös tulajdonságokat még a szovjet érában felfedezték. Vitték is ezerszámra a Kárpátalján beszerzett műrajokat a hatalmas ország belsejébe. Bő két évtizeddel Ukrajna függetlenné válását követően az itteni méhészek számára a műrajok eladásából befolyt pénz jelenti a legfontosabb bevételi forrást. Lassan idén is esedékessé válik a műrajok értékesítése, ám a felvásárlók csak nem jelentkeznek. Hogy miért? Ezt is megtudhatjuk Kovács Elemér Beregszász környékén készült riportjából. Tudósítónk Huszár Tibor méhésszel és fiával, Péterrel kora reggel kereste fel a méhest.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...