2014.05.05. Határtalan

A Barsi Református Egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete az idén tovább szeretné folytatni a tavaly elkezdett javítási munkálatait a templomon, amennyiben rendelkezésükre állnak a szükséges anyagiak. Hogy eddig mit végeztek el a szakemberek és mit kell még tenni a felújítás érdekében, erről is hallhatnak mai műsorunkban.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Templomának megújulásáért adott hálát április 27-én a Ludas-telepi Református Egyházközség. A hálaadó istentiszteleten Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált.

A Református Egyházban néhány éve létrejött az Ökogyülekezeti csoport, egy olyan közösség, amely tagjainak szívügye a teremtésvédelem. A Fasori evangélikus gimnáziumban április elején egy ökológiai versenyt is rendeztek gimnazisták számára. A most következő riportban Fekete Ágnes a második Országos Teremtésvédelmi Verseny résztvevőivel beszélget. Először azonban Dr. Kodácsy Tamást, az egyik szervezőt hallják.

Az elmúlt évben kezdődött el a zalabai református templom felújítása. A gyülekezet több helyről is kapott támogatást terve  megvalósítására. A javítások ideje alatt azonban egy kiadós, esővel tetézett vihar hatalmas károkat okozott a belső falakon, amely még jobban megemelte a költségeket. A megfelelő anyagiak előteremtése után az idén folytatni szeretnék a megkezdett munkát. Felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya a gyülekezet lelkipásztorával Ambrus Erikával beszélgetett.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja tíz éve szervez tanfolyamokat és képzéseket, ahol a jelentkezők nyelveket tanulhatnak, vagy akár szakképesítést is szerezhetnek. Az idén március 24-én tartott oklevélátadó ünnepségen összesen 180 személy vehetett át oklevelet. A méhészeti képzést a központ a Polgárok Tiszalökért egyesülettel közösen szervezte meg. A következő percekben Polgárok Tiszalökért egyesület elnökét, Zrinszky Istvánt kérdezzük. A riporter Fábián Kata.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...