2014.05.07. Határtalan
Gitározó, doboló papok, szívvel, lélekkel átadott zene és csodálatos szövegek, igazi Isten dicsőségére végzett szolgálat. Ennek részesei lehettek a barsi egyházmegyében megszervezett egyházmegyei majális résztvevői, akik hallották a Gömöri Lelkészek Zenekarát. Mai műsorunkban az együttes szóvivőjét, Szarvas László lelkipásztor szólal meg.
A megszokotthoz képest jóval kisebb létszámmal kezdődött meg az idei első Függőleges Ifjúsági Keresztyén Konferencia Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Református Egyházközség templomában. A május 2-án kezdődő konferencia résztvevőit Lőrincz János, a találkozónak helyet adó gyülekezet lelkipásztora köszöntötte. Elmondta, amikor bibliai hősök után keresgélt, akkor Sámson jutott eszébe, azonban Sámson is csak addig volt hős, amíg Isten ereje vele volt. Lőrincz János személyes élményein keresztül mutatott rá a fiataloknak, hogy hős nem csak az lehet, aki valamilyen világraszóló tettet vitt véghez, hiszen a hétköznapoknak is vannak hősei. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense egy teljesen más történet oldaláról világította meg a kérdést. A filmek rengeteg hőst mutatnak be. Ezek a hősök odaállíthatóak mások elé, mint példakép, akikbe bele lehet kapaszkodni, akikre hasonlítani akarunk. Van bennük valami, ami bennünk nincs meg, ezért kellenek nekünk. Csomós Józseffel Kiss Gábor beszélgetett.
IV. Czeglédi Péter Napok keretén belül Vámosladányban rendezte meg a barsi egyházmegye a gyülekezeti majálist. A rendezvény kulturális részét a kultúrház nagyszínpadán a Gömöri Lelkészek Zenekara nyitotta meg. Hogy kik ők és miből áll a repertoárjuk – megtudhatjuk a következő beszélgetésből. Felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika a zenekar szóvivőjét, Szarvas László lelkipásztort kérdezte.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület április 5-én tartotta – Magyar történelmi sorsfordulók címmel – előadássorozatának legújabb rendezvényét, amelyen B. Szabó József a Budapesti Történeti múzeum történésze a mohácsi csatavesztésről és annak következményeiről beszélt. Olyan meghökkentő részletekre világított rá, amelyek a történelemkönyvekből kimaradtak. Riporter: Szegedi Csaba
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet idén is megrendezi a Lendület ifjúsági találkozót, amin tavaly csaknem 1300 fiatal vett részt. Az előadások mellett színes programokkal várnak minden érdeklődőt. Hogy mi is az a Lendület, s hogy mit tartogat idén az odalátogatóknak, megtudhatják a következő összeállításból. Az idei programokhoz Nigriny(i) Demeter Adrienn, a Lendület egyik szabadidős programjának szervezője csinál kedvet. Szerkesztő: Fábián Kata
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





