2013.01.18. Határtalan
Összeállításunkban a Nagykálnai Református Egyházközség énekkaráról is hallhatnak beszélgetést.
Meghosszabbította a „jól működő gyakorlatok megvalósult projektek, gyülekezetek akadálymentesítésében” című pályázatának határidejét a Magyar Református Szeretetszolgálat.2013 ahitvallás éve a Református Egyházban, így ebben a pályázatban a modernkori hitvallás egyik fontos szegmensét a fogyatékkal élő társaink segítését helyezik előtérbe. A szervezet ezen kívül továbbra is várja az önkéntesek jelentkezését az idei szeretethídra. A részletekről Búzás Bori Gilice Rékát, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivőjét kérdezte.
A fogyatékkal élő kárpátaljai gyermekeknek gyűjtenek a VI. református jótékonysági bálon. Korábban már beszéltünk a Mezőváriban épülő rehabilitációs központ helyzetéről. Ma a Hetyenben létrehozott napközi otthonról lesz szó. Az egyház által 2006-ban visszavásárolt épület és földtulajdon (1941-ben a református gyülekezet a Magyar Állami Kincstártól vásárolta meg;’45-ben más egyházi tulajdonok mellett ettől a területtől is megfosztotta a szovjet államhatalom) felújítása hat évet vett igénybe, de továbbra is anyagi gondokkal küzd. Ennek ellenére az egyházi vezetők elérkezettnek látták az időt, hogy az otthonban elkezdjék a foglalkoztatást. Elsőként Cseresznye Albertet, a hetyeni református gyülekezet lelkipásztorát, majd Zán Fábián Sándor püspököt hallják. Az összeállítást Fábián Kata készítette.
Nagykálna Református Egyházközséget az emberi kishitűség rég leírta. Háborúban lebombázott templom, fogyó lélekszám. De Isten nem mondott le a gyülekezetről, lelkészt kaptak, ma romjaiból felépült templomuk, istentiszteleteik, bibliaóráik, gyülekezeti alkalmaik vannak szép számmal. A kicsi gyülekezetnek énekkara is van, akik nemcsak a maguk örömére, hanem mások gyönyörűségére és elsősorban Isten dicsőségére énekelnek. Decemberben Ipolypásztón és Garamsallón szolgáltak a nevezett gyülekezetek meghívására. Ebből az apropóból beszélgetett az énekkar vezetőjével felvidéki munkatársunk Ambrus Erika Mészáros Szilviával és a gyülekezet lelkipásztorával, Szathmáry Zsuzsannával, aki maga is az énekkar tagja. A beszélgetés előtt elhangzik egy bemutatkozás az énekkar részéről, valamint egy ének.
2020-ban Kolozsvár is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre. A pályázat lebonyolítását egy erre a célra meglakult szervezet vezeti, a kolozsvári polgármesteri hivatal támogatásával. Tavaly októberben a projekt finanszírozásába beszállt az Ursus (olv: Urszusz) sörgyár, idén pedig a Terapia Ranbaxy gyógyszergyártó ajánlott fel 50 000 eurót a projekt támogatására. A szervezők ezt egy sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is részt vett. Vákár Istvánal Kiss Gábor munkatársunk beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





