2014.05.14. Határtalan

Mai műsorunkban a Léván koncertet adó Mészáros János Elek beszél az Úrhoz való ragaszkodásról, szolgálatról és élményeiről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A IV. Czeglédi Péter Napok rendezvénysorozat keretében adott koncertet Mészáros János Elek, a Csillag születik győztese. A verseny utáni változásokról, a szolgálatról, presbiterségről felvidéki munkatársunk, Ambrus Erika faggatta.

A Református Világtalálkozónak is kiemelt programja volt a Lendület ifjúsági fesztivál, amin idén, május 10-én, minden eddiginél több, kétezer fiatal vett részt. A KRISZ és a Kárpátaljai Református Egyház idei mottójához igazodva a Lendület középpontjában is a reformátori mondat állt: Egyedül Istené a dicsőség! Fábián Kata összeállításában elsőként Szanyi György KRISZ-elnököt, végül pedig a Lendület valószínűleg egyik legidősebb résztvevőjét, Gulácsy Lajos nyugalmazott püspököt hallják.

Most visszamegyünk hetven évet az időben, térben pedig Budakeszire utazunk. Számos református gyülekezet úgy jött létre, hogy a kitelepített sváb lakosság helyére kerültek be reformátusok, és az ő házaikban kezdődött meg a hitélet. Így volt ez Budakeszin is. Fekete Ágnes a 88 éves Császár Lajossal beszélgetett, aki talán a legmesszebb tud visszaemlékezni arra, hogyan alapult meg a gyülekezet.

Számos református gyülekezet úgy jött létre, hogy a kitelepített sváb lakosság helyére kerültek be reformátusok, és az ő házaikban kezdődött meg a hitélet. Így történt ez Budakeszin is. Fekete Ágnes a 88 éves Császár Lajossal beszélgetett, aki talán a legmesszebb tud visszaemlékezni arra, hogyan alapult meg a gyülekezet.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...