2014.05.21. Határtalan
130-nál is több embert kellett kitelepíteni Tornanádaskán a múlt heti vihar miatt. Mai műsorunkban a kárpát-medencei református rádiók magyarországi munkatársának helyszíni riportját hallhatják.
Május 24-én a Kárpát-medence református népe együtt emlékezik az öt évvel ezelőtti eseményre: az egységesült Magyar Református Egyház létrejöttére. A református összefogás ünnepét jövő szombaton Debrecenben tartják, amelyen az egyház sokszínű és gazdag programmal fog bemutatkozni. Egyik ilyen program az úgynevezett lehetőségek piaca lesz, ahol a református egyház különböző intézményei, szervezetei mutatkoznak be. Itt a beregszászi Sámuel Alapítvány pavilonjával is találkozhatnak majd. A Sipos Gézát, a Sámuel Alapítvány elnökét hallják. A református egységről Tihor Melindát, a Lídia-műhely munkatársát kérdezzük. Végül Tóth Lászlót, nagyberegi lelkészt, a Nagyberegi Református Líceum igazgatóját hallják:
A Szászfai gyülekezet is csatlakozott a Szeretethíd - Református Önkéntes Napok hétvégi programjához. A rossz idő sem tudta eltántorítani az összegyűlt önkénteseket, akik templomot takarítottak, gulyást főztek, süteményt sütöttek pénteken. Papp Andrea helyszíni összeállítását hallják.
Az idei évben különböző rendezvénysorozatokkal emlékeznek a száznegyven éve született gróf Bánffy Miklósra. Kolozsváron az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeumban péntek délután előadássorozat keretében zárták le az Illúzió és Tükröződés: Bánffy Miklós művészi pályaképe című kiállítást. A rendezvényen egyaránt hangzottak el román és magyar nyelvű előadások a polihisztor életéről. A következő percekben Szebeni Zsuzsával, a színháztörténeti intézet munkatársával, a kiállítás kurátorával beszélgetünk. Szerk. Deák Anita
130-nál is több embert kellett kitelepíteni a magyarországi Tornanádaskán a múlt heti vihar miatt – volt olyan utca is, ahol minden háznak megrongálta, vagy teljesen el is pusztította a tetőszerkezetét a szél. A Református Szeretetszolgálat munkásai azonban egy nap alatt 26-ból, 22 háznak megjavították a tetejét, ezekbe már péntek este, szombat reggel visszaköltözhettek a lakók. Tornanádaskán az Európa Rádió riportere is ott volt, pénteken délután és szombat délelőtt is – Petruskó Norbert helyszíni riportját hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





