2014.05.23. Határtalan
A Határtalan mai műsorában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreket hallhatnak.
Almási Ferenc tiszteletére tartottak hálaadó istentiszteletet Miskolcon a Deszkatemplomban. Az ünnepségen az ősszel beiktatott lelkipásztor szolgálatára kértek áldást. Az igehirdetést Csomós József tiszáninneni püspök végezte, az istentisztelet Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes vezetésével zajlott. A lelkipásztort többen is köszöntötték, köztük az egyházkerület, az egyházmegye és a testvérgyülekezet jelenlévő képviselői. Almási Ferenc rádiónknak elmondta: napról napra szorosabb a kötődés közte és a gyülekezet között. Kojsza Péter összeállítását hallják.
Évadzáró Zeneszó beszélgetőestre került sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban szerda este. Az estet Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője nyitotta meg, aki bemutatta a meghívottat, Szenik Ilona népzenekutatót és beszélgetőtársát Halmos Katalint karvezetőt, Szenik egykori tanítványát. Kós Katalint halljuk.
A Biblia földjén utazóknak Vizsolyban autózva feltűnhet, hogy a történelmi településen egy rendezett, modern módon felújított általános iskolát láthat. Az épület teljeskörű renoválása és átalakítása 2010-ben kezdődött. Az igazgató: Asztalos Péter, aki a helyi református gyülekezet presbitere is, azt mondja, az épület felújításával egyfajta belső változás, átrendeződés is megkezdődött. A szegény vidék gyermekei járnak más településekről is a Rákóczi Zsigmond Általános Iskolába, ahol létrehoztak egy ösztöndíj programot is a diákok támogatására. A riporter Kecskés Ákos.
A Magyar Református Egyház létrejöttének ötéves évfordulóját ünnepeljük 2014. május 24-én Debrecenben. A Református Egység Fesztivál szervezői közös ünneplésre hívják a Kárpát-medence többezer református gyülekezetét, egyúttal sok színes programmal szeretnék bemutatni az egyház sokrétű szolgálatát. Debrecen belvárosának több helyszínén zajló, szombat délelőtt 10 órától estig tartó rendezvénysorozat a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozójának egyik központi eseménye. A fesztivál kiemelkedő eleme a debreceni Nagytemplom előtti Kossuth téren 16 órakor kezdődő úrvacsorás istentisztelet. A református egységről Kárpátalján egyházi munkatársakat kérdeztünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





