2014.06.03. Határtalan
A Határtalan mai műsorában kárpátaljai, magyarországi és erdélyi eseményekkel jelentkezünk.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete és a beregszászi Shalom Alapítvány május 28-án nemzetközi tudományos konferenciát tartott a holokauszt 70. évfordulója emlékére Beregszászban. Kárpátalja zsidó lakossága 1944-ben szenvedte el történelmének legnagyobb mértékű és legtöbb áldozatot követelő deportálását. A konferenciáról Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatóját, illetve Togyeriska Erikát, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának PhD-hallgatóját kérdeztük. Ezt követően Tóth István beregszászi főkonzul, valamint Deutsch Gábor az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem adjunktusa válaszol kérdésünkre. A felvételt Fábián Kata készítette.
Nyílt napot tartott a református menekült misszió migráns tanodája, ahol szakképzett pedagógusok, illetve önkéntesek segítik a rászoruló külföldi fiatalokat a beilleszkedésben, tanulásban. Fekete Zsuzsa mikrofonja előtt elsőként az egyik felzárkóztató tanár, Horváth Zsuzsanna osztotta meg tapasztalatait a Budapest szívében található tanodában.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében május 3-én bemutatták Gergely Edó tavaly megjelent második kötetét. A Monyómesék szerzőjének, újabb kötete, a Mese az élet virágairól, ugyan később jelent meg, de Edó még korábban született meséit tartalmazza. A következő percekben Deák Anita beszélget Gergely Edóval.
Az ikonfestés egy különleges válfaja a képzőművészetnek. Egri Erzsébet pályája Budapest, Veszprém és Nyíregyháza után visszavezetett a fővárosba. A református vallású művésszel Fekete Ágnes beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





