2014.06.16. Határtalan

A Határtalan mai összeállításában kárpátaljai, erdélyi és magyarországi hírekből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Csendesnapot tartott Szentháromság vasárnapján a kárpátaljai református presbiteri szövetség Nagydobronyban. A presbiterek ezúttal feleségükkel együtt hallgathatták az igehirdetéseket. De ezen az alkalmon vehették át okleveleiket a Kárpátalján harmadik alkalommal megtartott presbiteri képzés végzősei is. A következő összeállításban Fancsik Zoltánt, a presbiteri szövetség bereg megyei elnökét, Taracköziné Nemes Mónika lelkipásztort, a rendezvény főelőadóját, illetve Pásztor Gyulát, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanárát kérdezzük. Riporter: Fábián Kata

Kemény Zsigmond kérdez címmel évfordulós kerekasztal beszélgetést tartott június 12-én az Erdélyi Múzeum Egyesület. A rendezvényen Csávossy György költő, drámaíró, az általa színpadra adaptált Özvegy és lánya című Kemény Zsigmond regényről beszélt. Ezt hallhatják! Riporter: Szegedi Csaba.

Magyarország első váltócsúszkás rendszerű orgonájával gazdagodott a pécsi kertvárosi református templom. A hét sípsoros hangszer több mint 23 millió forintba került. Különlegessége abban áll, hogy sípsorai, a hagyományos orgonáktól eltérően bármelyik billentyűzetével megszólaltathatóak, így használhatósága megközelíti a jóval nagyobb orgonákét és nagy lehetőséget kínál a művészi szabadságnak, kreativitásnak. Nagy László Csaba lelkipásztorral Balázs Alexandra beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...