2014.06.20. Határtalan
Mai műsorunkban kárpátaljai és magyarországi eseményekről számolunk be.
A Kárpátaljai Református Egyházban2011 acsalád éve volt. Ebből jött a gondolat, hogy jó lenne egy olyan kerületi alkalom, találkozó, amely a házaspárokat, családokat szólítaná meg az ő kérdéseikre, problémáikra fogalmazna meg válaszokat. Ebből született az első egyházkerületi családi nap Mezőváriban. A nagysikerű, összetartó erővel bíró rendezvényt aztán minden évben – 2012-ben Péterfalván, 2013-ban Nagydobronyban – megismételték, mégpedig növekvő részvételi aránnyal. Idén pedig Nagybereg ad majd otthont a találkozónak. A legfontosabb tudnivalókat Taracközi Gerzsontól, a KRE Missziói Bizottságának tagjától kérdeztük.
A Szatmári Református Egyházmegyében két hálaadó Istentiszteletet is tartottak. Garbolcon a beázó, külső megjelenésében is felújítás után kiáltó templom gyönyörű épülete lett a községnek, amely új tetőszerkezetet is kapott. Az ünnepi Istentisztelet után készült Zsoldos Barnabás összeállítása.
Felújították a református gyülekezeti házat a borsod megyei Vattán. A csaknem 19 millió forintos beruházás az épület külső és belső részét érintette. A létesítményt Csomós József tiszáninneni püspök, Szilágyi Zoltán református esperes, Tállai András államtitkár, Korán István polgármester és Hajnal András lelkipásztor adták át szombaton. Kojsza Péter összeállításában először Tállai András ünnepi beszédéből hallanak részletet.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





