2014.06.26. Határtalan

A Határtalan mai műsorában beszélgetést hallhat Süll Tamás ifjúsági lelkésszel, a Firesz Duna Mente elnökével az augusztusban megrendezendő tini táborról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Még néhány hét és lejár a határidő, a kivitelezőknek be kell fejezniük a munkát a debreceni református Nagytemplom felújításán. A munkálatok a héten újabb látványos részhez érkeztek, hiszen lassan eltűnik az állványzat a kéttornyú épület elől, így ismét megcsodálhatják a műemléket a város lakói és az erre járó turisták. Igaz, a vendégeknek arra még egyelőre várniuk kell, hogy belülről is megnézhessék a csaknem 1milliárd forintos beruházással megszépülő tereket, a régi és az új kiállításokat, hiszen az építészeti munkák után is maradnak még feladatok. Oláh Ilona Oláh István projektgazdával, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorával készített interjút arról, hogy áll most a felújítás.

Idén hetven éve, hogy az 1944 tavaszától kezdődő deportálások keretében Kárpátaljáról hivatalosan 85 ezer, de egyes szakirodalmi adatok szerint közel 100 ezer zsidó nemzetiségű lakost hurcoltak koncentrációs táborokba, melynek következtében a kárpátaljai zsidóság száma a korábbi részarányaihoz képest jelentősen visszaesett, szinte eltűnt. A haláltáborokat túléltek nagy része nem jött vissza Kárpátaljára, a szovjet hatalomváltás körülményei nem kedveztek a hazatérésnek. A Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva Kárpátalján több helyszínen szerveztek emléknapot. A következő beszélgetés Togyeriska Erikával, a Debreceni Egyetem doktoranduszhallgatójával készült, aki a kárpátaljai zsidó lakosság 1920 és ’45 közötti időszakát kutatja. A felvétel első részét hallják.

Újabb három gyülekeztet és ezzel együtt három egyházmegyét látogatott meg az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága június 17-19. között. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ezúttal is hangsúlyozta, hogy nem csak egy-egy gyülekezet lelki, anyagi életét akarják ellenőrizni, hanem egyben az esperesi vizitációkat is ellenőrzik, amelyek háromévente jutnak el egy-egy gyülekezetbe. Ferenczi György Csaba pókai lelkipásztorral beszélget Kiss Gábor kollégánk.

Felvidéken a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Mente Területi Egysége két tábort is szervez a nyár folyamán. Az egyik találkozó jellegű és országos szintű, a másikat a tinik számára szervezik, elsősorban azoknak, akik Pozsony és Léva térségében élnek. A tábor ugyan augusztus 11-én kezdődik, helyszíne a Pöstyén melletti Výtoky, de a regisztráció, a jelentkezés már elkezdődött. Hogy mi minden fogadja azokat a fiatalokat, akik eljönnek ebbe a reformátusok által szervezett táborba, arról felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya készített beszélgetést Süll Tamás ifjúsági lelkésszel, a Firesz Duna Mente elnökével.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...