2014.06.28. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorának hétvégi összefoglalójában egy sikeres határon átnyúló pályázatról hallhatnak, amelynek egyik nyertes pályázója a Királyhelmeci Református Egyházközség.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Június 20-án megtartotta soros közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Vállalkozó Szövetség. Virág Lászlót, a szövetség elnökét, és Bozsik Béla beregszászi konzult kérdeztük. Riporter: Fábián Kata.

Gyakran fordul az elő, hogy egy-egy alapítványnak, civil szervezetnek, vagy éppen gyülekezetnek határozott elképzelései vannak bizonyos fejlesztésekre, vagy egy-egy társadalmi réteg, korosztály pozitív irányba való nevelésére, de az elképzeléshez az anyagi háttér hiányzik. Olykor ez a probléma elhárul, hiszen a jól kidolgozott program mellé, pályázat útján anyagi forrást is sikerül találni. Így történt ez a magyarországi Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületének programjával is, amely a gyermekek agressziókezelését tűzte ki célul élménypedagógiai módszerek segítségével. Az egyesület az ózdi Kretivy nonprofit szervezettel, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezettel, valamint a Felvidéken található Királyhelmeci Református Egyházközséggel együtt európai uniós pályázatot nyújtott be, s az ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében támogatáshoz jutottak. Az induló projektről Bányai Sándort, a program kigondolóját felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István kérdezte.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége és az Árva Bethlen Kata Alapítvány Bethlen-kastély nyílt napot szervez július 5-én a Maros megyei Bonyhán. A Bethlen-kastély örökösei a visszakapott épületet az Erdélyi Református Egyházkerületnek ajándékozták, amelynek használati jogát a Nőszövetség kapta meg. Borsos Melindával Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnökével Mihály Noémi beszélget.

A kárpátaljai református líceumok tanárai és nevelői számára szervezett továbbképzést a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottsága és a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetsége (ACSI) június 4. és 7. között. A képzésnek a Nagyberegi Református Líceum biztosított helyet. A továbbképzésről Demeter Lászlót, az ACSI Közép-Európai Központjának vezetőjét kérdeztük. Riporter: Fábián Kata

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...