2014.07.06. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra beszámolunk a Felvidéken megvalósuló Szeretethídról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Idén hetven éve, hogy az 1944 tavaszától kezdődő deportálások keretében Kárpátaljáról hivatalosan 85 ezer, de egyes szakirodalmi adatok szerint közel 100 ezer zsidó nemzetiségű lakost hurcoltak koncentrációs táborokba, melynek következtében a kárpátaljai zsidóság száma a korábbi részarányaihoz képest jelentősen visszaesett, szinte eltűnt. A haláltáborokat túléltek nagy része nem jött vissza Kárpátaljára, a szovjet hatalomváltás körülményei nem kedveztek a hazatérésnek. A Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva Kárpátalján, több helyszínen szerveztek emléknapot. A következő beszélgetés Togyeriska Erikával, a Debreceni Egyetem doktoranduszhallgatójával készült, aki a kárpátaljai zsidó lakosság 1920 és ’45 közötti időszakát kutatja. A felvétel második részét hallják.

Az idén hatodik alkalommal hirdette meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpát–medencei Szeretethíd név alatt futó önkéntes napokat, melynek időpontjául május 16. és 17.-ét választották. Szlovákiában a Diakóniai Központon keresztül ötven csoport jelentkezett be a programba, amely mintegy 1870 önkéntes részvételét jelentette. Az akkori esős időjárás azonban több bekapcsolódót arra kényszerített, hogy máskor valósítsa meg vállalásait. Voltak, akik május végén vagy június végén teljesítették a feladatukat, de a lényeg nem változott: Szeretethidakat építeni. Három gyülekezet, a berzétei, a zselízi és a rozsnyói is bekapcsolódott a programba. Hogy mit vállaltak, az kiderült felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya összeállításból.

Újabb egyházmegye életébe tekinthetünk ezúttal be, a Nagyenyedi Református Egyházmegyéhez tartozó Nagymedvésen is látogatást tett az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége. Nagymedvés, Magyarszentbenedek és Magyarsülye egy lelkipásztort tart el. Pál Attila felvidékről érkezett, mivel Szlovákiában, abban az időben nem volt lehetőség arra, hogy teológiát végezzen. A következő beszélgetésben a lelkipásztor nem csak a vizitációról vall, hanem arról is, hogy miként került Erdélybe, hogyan éli meg a három gyülekezetben a szolgálatot, valamint arról is beszélni fog, hogy felvidékiként hogyan éli meg az erdélyi kisebbségi létet.  Riporter: Kiss Gábor

Először vehették át okleveleiket a Sárospataki Református Teológiai Akadémia beregszászi kihelyezett képzésének végzős hallgatói. A beregszászi református templomban rendezett diplomaátadó ünnepségen Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét és Enghy Sándort, a teológia rektorát kérdeztük.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...