2014.07.13. Határtalan
Hétvégi összeállításunkban újra a legenyei gyülekezete templomának felújításáról és a felújítást követő hálaadó istentiszteletről hallhatnak beszélgetést Györky Szilvia helyi lelkipásztorral.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációjáról szóló sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, amelyben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Generális Vizitációk lejárta után összegezte tapasztalatait rádiónk számára. Kató Bélával mindhárom nap élményeiről, eseményeiről beszélgettünk, egyben arra is kitértünk a beszélgetés során, hogy hogyan tudja központi adminisztráció hasznosítani a vizitáció során tapasztaltakat. Riporter: Kiss Gábor
Öt szakon indít középfokú szakképzést ősszel a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az általános iskola 9. osztályát befejező diákok számára. Kárpátalja egyetlen nem állami magyar felsőoktatási intézménye öt szakon - könyvelés, turizmus, rendszergazda, szociálpedagógia és óvodapedagógia – indít képzést. Az új képzési forma különlegessége, hogy akik az említett szakokat elvégzik, felvételi vizsga nélkül folytathatják szakirányuknak megfelelően tanulmányaikat a főiskola második évfolyamán. Orosz Ildikó, a főiskola elnökasszonya.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zempléni egyházmegyéjébe tartozik a legenyei leányegyházközség, amely kis lélekszáma ellenére is nagy feladatba kezdett tavaly, amikor hozzálátott a templomának teljes felújításához. A templom teljes külső és belső felújítását egy év alatt sikerült elvégezniük, amely munkálatok végeztével a gyülekezetben hálaadó istentiszteletet tartottak. A mindössze 25 tagú legenyei gyülekezet fontosnak tartotta, hogy templomának megújulása után hálaadó istentiszteletet tartsanak, amelyre június 29-én került sor. A templomfelújításról, a legenyei gyülekezetben végzett munkálatokról Györky Szilviát, helyi lelkipásztort felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





