A Pátria rádió Világosság református műsorának július 20-ai ajánlata

A Pátria rádióban július 20-án a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája Jézus követése. Beszámolunk az ipolypásztó is a garamsallói kettő beiktatásról, szólunk a legenyei templomon végzett felújítási munkálatokról, valamint megemlékezünk a napokban elhunyt Batta István lelkipásztorról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus elmondja a tanítványainak és a sokaságnak, hogy mit vár el azoktól, akik követni akarják őt. A döntés az emberen múlik. Ennek üzenetéről szól a hallgatókhoz Éles György, a prágai magyar református missziói gyülekezet lelkipásztora.

Ünnepi istentiszteleten iktatták be az Ipolypásztó-Garamsallói Társult Anyaegyházközségek, valamint a hozzájuk tartozó ipolybéli és zalabai leányegyházközségek élére Ambrus Erika megválasztott lelkipásztort. Először történt ilyen esemény a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház életében. Az ünnepségről összeállításban számolunk be.

Nagy örömben volt része a mindössze 25 lelket számláló legenyei református közösségnek, hiszen június 29-én ünnepélyes keretek között szentelték fel a teljesen megújított templomukat. A költségek fedezéséhez többek között hozzájárult az  Emberi Erőforrások Minisztériuma is és két magyarországi egyházkerület is. A részletekről Györkyné Tóth Szilvia lelkipásztor számol be.

2014. július 4-én 59 éves korában autóbalesetben elhunyt Batta István református lelkipásztor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati tanácsosa, szóvivője. Május 11-én hangzott el a Világosságban az igehirdetése a kenyérszaporítás csodájáról. Rá való emlékezésül a műsorban ebből idézünk fel egy rövid részletet.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya


Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...