2014.07.17. Határtalan
Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak a Magyar Református Kátéismereti Vetélkedő szlovákiai nyertesével, a kamocsai Szaniszló Rebekával.
A természet templomában címmel túrát szervez az Aggteleki Nemzeti park Aggteleken és Jósvafőn a helyi református egyházközség bevonásával. Az alkalom mottója: ,,ahogyan a természet elcsendesedik, csendesedjünk el mi is”. Mező Arnold Aggteleki-Jósvafői református lelkésszel Tóth Éva beszélgetett.
Együttműködési megállapodást írt alá a budapesti városi és a kárpátaljai területi levéltár. A részletekről dr. Kenyeres István, a budapesti levéltár főigazgatója és Tóth István beregszászi főkonzul számolt be rádiónknak. Riporter: Birta Zoltán
A Heidelbergi Káté 450. évfordulóján és a hitvallás szövege új magyar fordításának megjelenése alkalmából a Generális Konvent a református keresztyén hit alapjainak tudatosítása, az önazonosság és összetartozás erősítése céljából hirdetette meg a Kárpát-medencei egyházközségek, valamint a református iskolák és konfirmandusok számára a Magyar Református Kátéismereti Vetélkedőt. Debrecenben a kárpárt-medencei döntőben szép eredményt értek el a verseny szlovákiai résztvevői. A kamocsai Szaniszló Rebeka komoly előnnyel nyerte meg a nagy konfisok versenyét. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya riportja.
Czriják László 85 éves lelkész. Régóta nem lát már, de hihetetlen vidám ember. Éveken át ő volt az, aki ezer számra küldte a kazettákat a Kárpát medencében a látássérültek számára. Még most is rendszeresen jár a postára, de ma már a számítógép jórészt átvette a korábbi feladatát. Czriják Lászlóval a Schweitzer Albert idősek otthonában találkozott Fekete Ágnes.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





