2014.07.22. Határtalan
Mai műsorunkban beszámolunk arról a történelmi eseményről, hogy először iktattak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban két társult anyaegyházközség élére lelkipásztort.
Ünnepi istentiszteleten iktatták be az Ipolypásztó-Garamsallói Társult Anyaegyházközségek, valamint a hozzájuk tartozó ipolybéli és zalabai leányegyházközségek élére Ambrus Erika megválasztott lelkipásztort. Először történt ilyen esemény a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház életében. Az ünnepségről felvidéki munkatársunk Iski Ibolya számol be összeállításában.
Megtartotta első turnusát a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. Első körben a dráma-, illetve zenepedagógusokat várták továbbképzésre. A napi hat-nyolc órás drámapedagógiai foglalkozásokat Kis Tibor és Kovács Éva fóti drámatanárok tartották. A zenepedagógusokat Horváth István, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára képezte. A pedagógusakadémiát az utolsó napon koncert zárta, ahol a résztvevők színes előadás keretében mutatták be a kurzusokon szerzett ismereteiket. Az akadémia vendégtanárait, illetve Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökasszonyát kérdeztük.
Sárospatakon tartotta idei plenáris ülését a Református Egyház legfőbb tudományos szervezete, a Doktorok Kollégiuma. Az esemény megnyitóján igét hirdetett Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a rendezvényt záró közgyűlést pedig dr. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Kollégium elnöke vezette le. A három napos program összefoglalására az egyházi tudományos szervezet alelnökét, dr, Fekete Károlyt kérte mikrofon elé Bódisz Attila.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





