A Pátria rádió Világosság református műsorának augusztus 3-ai ajánlata
A Pátria rádióban augusztus 3-án a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája Jézus megdicsőülése. Összeállításban számolunk be a madari gyülekezeti napközis táborról, valamint beszélgetés hangzik el a református teológiai szak egyik végzősével.
Jézus megdicsőülésének tanúi - Péter, Jakab és János - jól érzik magukat fenn a hegyen, de mégis le kell onnan jönniük. Hogy miért? Többek között erre a kérdésre keresi a választ igehirdetésében Zsámbok Piroska gicei lelkipásztor.
Gyülekezeti napközis tábort szerveztek az idén is a szünidő első hetében az alapiskolás korú gyermekek számára Madaron. A hitbeli elmélyülés alapjául a KOEN Alapítvány programja szolgált, „Válaszút“ címmel. Az öt napos táborozásról mondják el véleményüket a szervezők, a segítők és a résztvevő gyermekek.
Június végén a komáromi református templomban négyen vehették át az öt éves református teológia tanulmányi szakon szerezett diplomájukat. Köztük volt az Apácaszakállasról származó Lőrinc Gábor is, akivel elhivatottságáról beszélgetünk.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski IbolyaEurópa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





