2014.07.31. Határtalan

A Határtalan mai műsorában megszólal a kopárhegyi üdülőben megtartott Élesztő országos ifjúsági tábort szervező Fiatal Reformátusok Szövetségének elnöke, Kiss Miklós lelkipásztor.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mesesátor, irodalmi kávéház, öt érzék utazás, koncertek, kiállítások és taxiszínház várja a látogatókat a taliándörögdi református udvarban a Művészetek Völgyében. A mesesátorban egy kis időre bárki újra gyermek lehet, hogy újra ráeszméljen, vannak történetek, amelyekben minden lehetséges. Fekete Zsuzsa kolléganőnknek is meséltek. Az Átutazóna című kiűállítás megálmodója, Füle Tamás, a Parókia portál szerkesztőségvezetője azt mondja: útra kelni többet jelent puszta helyváltoztatásnál, az utazás maga az élet.

A Magyarország–Szlovákia–Ukrajna határon átnyúló együttműködési program keretében újulhat meg a Mezővári Református Templom. A román, gót és reneszánsz stílusjegyeket őrző műemléktemplom már-már kritikus állapotban volt, a javítás halaszthatatlanná vált. A felújítás során elsősorban a templom tetőszerkezete és a rajta lévő lemezek, a mennyezet, a templomhajó ácsszerkezete kerül felújításra. A Mezőváriban zajló munkálatokról Zán Fábián Sándor püspököt, a református gyülekezet lelkészét kérdeztük.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ifjúsági szervezete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége kétévente szervezi meg országos ifjúsági táborát, az „ÉlesztŐ-t. Erre a felvidéki református fiatalokat megmozgató táborra idén július negyedik hetében került sor Kopárhegyen. Az öt napos tábor főelőadásai a „hűség” témájában hangzottak el. Az országos ifitáborról, még annak befejezése előtt Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk a FIRESZ elnökével, Kiss Miklóssal beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...