2014.08.01. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma Magyarország, Kárpátalja és Erdély híreiből készült összeállításunkat hallgathatják meg.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete július 21–26. között Hagyományőrző Kézműves Napokat szervezett magyar nagy- és kiscsaládok részére. A programnak a Nagybégányi Általános Iskola, a Nagydobronyi Középiskola, a Derceni Művelődési Ház, a halábori park és a Viski tájház adott otthont. A gyerekek körében nagyon kedvelt volt a nem annyira hagyományőrző, mint élvezetes Bringa Suli, amit a nyíregyházi Zöld Kerék Alapítvány hozott el Kárpátaljára. A program során a gyerekek ismereteket szereztek a közlekedés szabályairól és ki is próbálták a tanultakat egy mini közlekedési pályán.  Birta Zoltán riportja:

Három évre szóló szerződést kötött a Romániai Református Egyház két egyházkerületével a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezete, a HEKS. Ez a szerződés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára is sokat jelent, hiszen sikerült újra feleleveníteni a kapcsolatot a svájciakkal. Csűry István királyhágómelléki püspök szerint ezek a kapcsolatok a múltban megromlottak, ezért is értékeli nagyon pozitívan ezt a szerződést. A szerződésnek három pontja van, ezek közül az utolsó a kis gyülekezetek problémáinak a megoldása. Mint a következő beszélgetésből is ki fog derülni, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben is sok olyan kicsi gyülekezet van, amely nem tudja már eltartani lelkipásztorát. A püspök szerint fontos, hogy ezeket a gyülekezeteket is lelkigondozni lehessen, ezért gyülekezeti központok létrehozásán gondolkodnak, így két-három lelkipásztor el tudja látni ezeket a kis gyülekezeteket. Csűry István királyhágómelléki püspökkel Kiss Gábor munkatársunk beszélgetett.

Tiszaszentimrén érdekes, egyházi ipartörténeti jelentőségű gyűjtemény található, melynek gondozója Fodor Gusztáv lelkipásztor. Erről hallanak következő beszélgetésünkben. Riporter Tóth Emese.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...