2014.08.02. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra megszólal a kopárhegyi üdülőben megtartott Élesztő országos ifjúsági tábora főelőadója Tomka János főiskolai tanár, aki a „hűség” témájában adott elő.
Egyházmegyei közmunkával újul meg az erdélyi Maros megyében fekvő mezőszengyeli református templom. A 19 lelket számláló gyülekezet önerőből nem képes felújítani az 1937-ben épült templomot, ezért egyházmegyei összefogással próbálnak segíteni a kis gyülekezeten. Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi református egyházmegye esperesével Mihály Noémi beszélget.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ifjúsági szervezete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége az egész év folyamán szervez ifjúsági és gyermekalkalmakat, de a nyár az a táborok sokasága miatt rendkívüli időszak mind a szervezetnek, mind pedig a szolgáló önkénteseknek. Még több a tennivaló minden második évben, amikor az országos ifjúsági tábor szervezésére is sor kerül. Így volt ez idén is, hiszen Kopárhegyen közel 250 fiatal gyűlt össze a református ifjúsági táborba, hogy a „hűség” témáját boncolgassák. Ebben Tomka János, a KPMG Akadémia ügyvezető igazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára volt a segítségükre, aki Magyarországról érkezett a táborozók körébe, hogy a Szentírás szerinti hűségről szóljon a délelőtti főelőadásokon. Az előadóval Molnár István beszélgetett.
A Kárpátaljai Református Egyház 2011-ben, a család évében szervezett először nagyszabású egyházkerületi családi csendesnapot Mezőváriban. A nagysikerű, összetartó erővel bíró rendezvényt aztán minden évben megszervezték, 2012-ben Péterfalván, 2013-ban Nagydobronyban, idén pedig Nagybereg fog helyet adni a találkozónak. Szerettük volna megtudni, hogy a gyülekezetek vezetői, lelkipásztorai miként vélekednek erről a napról, és hogyan készülnek a találkozóra. A következő percekben Bernát Tamás kisdobronyi lelkészt hallják. A felvételt Birta Zoltán készítette.
Három évre szóló szerződést kötött a Romániai Református Egyház két egyházkerületével a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezete, a HEKS. Ez a szerződés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára is sokat jelent, hiszen sikerült újra feleleveníteni a kapcsolatot a svájciakkal. Csűry István királyhágómelléki püspök szerint ezek a kapcsolatok a múltban megromlottak, ezért is értékeli nagyon pozitívan ezt a szerződést. A szerződésnek három pontja van, ezek közül az utolsó a kis gyülekezetek problémáinak a megoldása. Mint a következő beszélgetésből is ki fog derülni, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben is sok olyan kicsi gyülekezet van, amely nem tudja már eltartani lelkipásztorát. A püspök szerint fontos, hogy ezeket a gyülekezeteket is lelkigondozni lehessen, ezért gyülekezeti központok létrehozásán gondolkodnak, így két-három lelkipásztor el tudja látni ezeket a kis gyülekezeteket. Csűry István királyhágómelléki püspökkel Kiss Gábor munkatársunk beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





